Nem élt a magyar állam a régi szombathelyi városi strand telekrészének elővásárlási jogával

Fehér Buda 2021-12-30 18:31:43
Közpark helyett társasházat építenek a telekrészen.

November végén írtunk arról, hogy 35 napja van az államnak arra, hogy éljen az elővásárlási jogával, és megvásárolja a régi szombathelyi városi strand egy szeletét. Szombathely városa ugyanis 816 millió 414 ezer 284 forintért adott el ingatlan csomagot, ennek a csomagnak a része egy terület, ami a régi városi strand utolsó hasznosítatlan szelete. A szomszédban épült meg az új Egészségügyi Alapellátó, a telek másik oldalán hamarosan bölcsőde épül. A vevő szándéka szerint pedig az üres területen társasházat építene. A tervek szerint a beépítettség 26 százalékos lesz, 20 lakás és 20 parkoló fog épülni.

Egy ötlet szerint azonban nem társasházat kellene itt építeni, hanem közparkot. A kezdeményezés Hende Csabának (Fidesz-KDNP), a térség parlamenti képviselőjének is elnyerte tetszését, a képviselő akkor azt írta a Facebook-oldalán, hogy teljes mértékben egyetért a kezdeményezéssel.

Az állam gondolkodási ideje viszont tegnap lejárt, Hende pedig hiába támogatta a park ötletét, 

hiszen információink szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. döntése értelmében a magyar állam nem kíván élni elővásárlási jogával.

Szombathely városa egyébként a kormányzati elvonások miatt, kényszerből értékesített fejlesztési ingatlancsomag. Dr. Nemény András (Éljen Szombathely!), a város polgármestere kétszer is kérte írásban a vagyonkezelőt, hogy az MNV Zrt. éljen az elővásárlási jogával, hogy a területen a kórházba érkezők részére parkoló, vagy közpark kerülhessen kialakításra. A mai döntés értelmében azonban ebből az elképzelésből a jövőben nem lesz semmi. 

Szólj hozzá!

Egy órán belül kétszer okozott balesetet a gyirmóti Fittipaldi

Tette mindezt ittasan, majd mindkétszer elhajtott a helyszínről. 

A vihar a szombathelyi villamos áramszedőjét sem kímélte

Balesetveszélyes lett a kiállított közlekedési emlék.

Kismarosiné Fekete Andrea lett Szombathely idei hétköznapi hőse

Sokat köszönhetnek a családok a Fészkelődő Gyerekkuckó megálmodójának.

Görbicz Anita tegnap Orbán Balázs mellett tűnt fel az Audiban

Ez annak összefüggésében különösen érdekes, hogy Orbán Viktor bejelentette, lecserélik Győr parlamenti képviselőjét.

Orbán Viktor szerint az Audi Győrben számíthat a magyar kormányra

Az új Q3 gyártásának startján tartott beszédet a miniszterelnök.

Utcára szabadul a művészet Szombathelyen!

Július 19-én jön az URBAn pARTy – Belvárosi UtcaFeszt.

Apja megölte, feldarabolta a fiát, aztán elásta Szombathelyen

25 éves bűnügyi rejtély végére került pont Szombathelyen.

Mosonmagyaróváron fogott dealert a DELTA

Drogot és porciózásra alkalmas tárgyat rejtett egy 46 éves férfi autója. 

Startol a Kékszalag

57. alkalommal versenyeznek a balatoni tókerülők.

Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának

Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.

Ügyetlen cigicsempészt kapcsoltak le a pénzügyőrök Ácsnál

Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.

Így vigyél izgalmat a hálószobába

Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.

Parkoló autón "szambázott" Kőszegen egy férfi

A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.