Önálló egészségügyi minisztériumot és béremelést ígér a közös ellenzék

Papp László Tamás 2021-12-29 16:16:46
A várólisták lerövidítéséig megfelelő minőségbiztosítási garanciák mellett eltörölnék a teljesítménykorlátozást.

Havasi Gábor, a Momentum egészségügyi szakértője, Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője és Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi szakértője közösen mutatták be az ellenzék egészségügyi programját

– írják közleményükben.

Többek között a béremelésről, az Egészséges Budapest Program megtartásáról és az önálló Egészségügyi minisztérium felállításáról is szó esett a sajtótájékoztatón.

„A járvány pontosan megmutatta, hogy mit tette az egészségüggyel a az elmúlt 11 év. Ez azért megbocsáthatatlan, mert emberéletekkel fizetünk érte. Az év végére el fogjuk érni a 40 ezer covid áldozatot.”

– szögezte le a sajtótájékoztató elején Komáromi Zoltán.

Lukács László elmondta, hogy az egész évet, az egészségügyet és az embereket is a veszélyhelyzetek meghosszabításai és a vírus határozta meg.

„Az idén életbe lépő szolgálati jogviszony csak rontott a helyzeten, hiszen az egészségügyi dolgozókat rendvédelmi dolgozóként kezelte.”

„A Márki-Zay kormánynak az első dolga lesz, hogy a szolgálati jogviszonyt visszavonja és visszaadja a dolgozók szabadságát úgy, hogy közben növeli a szakdolgozói béreket. A védekezés sikertelenségéhez az is hozzájárult, hogy nem volt az egészségügynek felelős vezetője.

Ezért is az egyik első lépés lesz, hogy létrehozzuk az önálló Egészségügyi Minisztériumot. A minisztérium alkalmas lesz arra, hogy azonnal javítson a védekezés minőségén és közvetlenebb kapcsolatot ápoljon a szakdolgozókkal.”

– tette hozzá a Jobbik politikusa.

Havasi Gábor, a Momentum szakpolitikusa kiemelte, hogy a magyarok egyre többet költenek magánegészségügyre, de még így is az Unió legrosszabb helyén szerepelünk a daganatos halálozások listáján.

Bejelentette, hogy a várólisták csökkentése érdekében a vizsgálatok és beavatkozások finanszírozását a valós költségekhez igazítják és átmenetileg, a várólisták lerövidítéséig el kell törölni a teljesítménykorlátozást, persze megfelelő minőségbiztosítási garanciák mellett.

Továbbá támogatják a szervezett szűrővizsgálatok bővítését, kiterjesztik a fővárosi CT, MR és ultrahang vizsgálatokat az egész országra.


„Az egészségügyi bérekben is meg kell jelennie a teljesítmény ösztönzésének. Egyszeri jelentős, majd éves, az átlagot meghaladó szakdolgozói béremelésre van szükség.”

- tette hozzá a Momentum szakpolitikusa.

Havasi Gábor elmondta:

„A Fidesz-kormány most éppen az emberek egészségén spórol. Az 1100 milliárdos megszorítás áldozatául esett az Egészséges Budapest Program. Az emberek egészsége nem lehet politikai játszmák áldozata!

Az egységes ellenzék elkötelezett az Egészséges Budapest Program folytatása mellett, fontos, hogy az új kormány minden önkormányzatot partnernek tekintsen és megfelelő forrásokat biztosítson a háziorvosi és járóbeteg-szakellátás körülményeinek javítására az egész országban.”


A sajtótájékoztatót Komáromi Zoltán azzal zárta, hogy kiemelte a Fidesz központosításának hiányosságait, a szakemberek alacsony számát és az ellenzék legfontosabb terveit:

„Önálló  Egészségügyi Minisztériumot kell létrehozni, 4 év alatt európai szintre kell emelni a egészségügyre fordított állami kiadások arányát, nem utolsó sorban pedig érdemi béremelésre van szükség az egészségügyben,hiszen a legnagyobb probléma éppen abból adódik, hogy sem az orvosok, sem az ápolók, sem a többi egészségügyben dolgozó elhivatott szakember nincs ma eléggé megbecsülve."

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.