A háziorvosoknak vissza kell hívniuk a betegeiket

Nagy Donát 2021-12-29 06:58:00
Eszközt nem, csak újabb feladatot kapnak a rendelők.

Visszahívási kötelezettséget rendelet el a miniszter a háziorvosok számára, írja a Népszava. Ezt Kásler Miklós, a humán tárca vezetőjének legfrissebb utasítása tartalmazza, melyben egyebek mellett arra kötelezik őket, hogy biztosítsák online vagy telefonos elérhetőségüket a pácienseik számára.

Azaz a beérkező, de nem fogadott hívásokra mihamarabb reagáljanak akár visszahívással, vagy bármilyen érdemi visszajelzéssel.

A cikk szerint az egy valós probléma, hogy a légúti tünetekkel jelentkező, potenciális koronavírus fertőzöttek csak nehezen tudnak a háziorvosukkal beszélni, mivel a vonal folyton foglalt. A lap által körbekérdezett háziorvosok mobiljain viszont szinte alig, a rendelői vonalas telefonjaikon is csak elvétve van üzenetrögzítő.

Így viszont a páciens azt sem tudja megüzenni, hogy milyen számon, kit és mikor kellene visszahívnia az orvosának.

Az utasítást ugyanazon a napon kapták meg háziorvosok a miniszterüktől, mint a tiszti főorvostól egy másikat, miszerint januárban egy hétvégén oltási akciót kell tartaniuk, különben 5 millió forintos bírságot kaphatnak a rendelők.

Szólj hozzá!

Lemondott Haba Vilmos, a győri Jobbik elnöke

Facebook-oldalán jelentette be a hírt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy beugrott egy feketére a szombathelyi Nagyszállóba

Különös alakok lepték el a bezárt hotel földszinti ablakait. Derkovits Gyula önarcképe is megjelenik.

Gyógygombák és kender: harmónia az egészség szolgálatában

Az idők folyamán a természet ajándékai mindig is fontos szerepet játszottak az egészség megőrzésében.

Megkezdődik a szombathelyi Liget utcai híd felújítása

Jövő héttől lehet forgalomkorlátozásra számítani a környéken.

200 millió forintot nyert Körmend a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi- és fogorvosi rendelők fejlesztésére

Az épületek új hőszigetelt ablakokat kapnak, és LED világítást szerelnek fel.

Belvárosi forgalomkorlátozást hoz magával a szombathelyi Urban pARTy

Szombaton sétáló utcává változik a Kőszegi utca.

Alig 3 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a C.P. Portál Kft.

Miközben közel félmilliárd forint volt Varga Jenő, sárvári önkormányzati képviselő cégének a bevétele.

Újra Fröccsnapok lesznek a hétvégén Győrben 

Jön a nyár legpezsgőbb hétvégéje.

Remek rajt a Gyermek OB-n Győrben 

A városban tényleg úszóbajnokok születnek.

Gépjármű-kiskereskedelemre váltott Illés Károly vállalkozása

Továbbra is veszteséget termel a szombathelyi önkormányzati képviselő Kft.-je.