Bádogból készült zsaruverda-utánzatra fájt a foga, el is vitte magával

Papp László Tamás 2021-12-28 08:50:45
A 20 éves férfi elleni eljárást az ügyészség hat hónapra felfüggesztette és közvetítői eljárásra utalta.

Egy 20 éves férfi lopta el a 81-es főútra kihelyezett bádog rendőrautót. A Győri Járási Ügyészség közvetítői eljárás céljából eljárást felfüggesztő határozatot hozott a rendőrautó imitáció ellopása miatt – közölte a megyei főügyészség.

Az ügyészségi határozat szerint

az elkövető tavaly nyáron Mezőörs térségében a fém szerkezethez csavarozott rendőrautó imitációt többször a föld felé hajlította, így az a rögzítő elemről letört.

A bádog rendőrautót ezt követően furgonja rakterébe tette és nagyapja ingatlanához szállította, ahonnan a rendőrök később lefoglalták.

Fotó: Győri Járási Ügyészség

 A 223.750 forint lopási kár megtérült.

A kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A tevékeny megbánást elősegítendő az ügyészség az eljárást hat hónapra felfüggesztette és közvetítői eljárásra utalta.

A közvetítői eljárás eredményessége esetén az ügyészség várhatóan az eljárás megszüntetéséről fog határozatot hozni – szól a közlemény.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.