Azt hiszed, hogy idén nagy volt a drágulás? Na várd csak ki 2022-t!

Nagy Donát 2021-12-27 08:22:00
Tavasszal újabb élelmiszerár-robbanás várható, de szinte minden jóval drágább lesz.

A KSH által vizsgált termékek és szolgáltatások 80 százalékának emelkedett az ára tavaly novemberhez képest, és majdnem 60 százalékuknak jobban, mint amekkora a jegybank által 2021-re várt infláció mértéke, írja a 24.hu.

A cikk szerint a KSH termékek és szolgáltatások fogyasztói árait tartalmazó táblázata alapján az árfelírók az említett időszakban elég nagy mértékű drágulást tapasztaltak. A legjobban a benzin (+39%), és a gázolaj (+37%) drágult, de húsz százalék feletti az árnöveekedés a napraforgó étolaj (+29%), a konyhaasztal (+28%), a tejes margarin (+25%), az akácméz (+23%), a kései burgonya (+23%), a finomliszt (+21%) és a női szandál (+21%) esetében is.

Azaz üzemanyagok után legjobban dráguló hét termék közül öt élelmiszer.

Volt még ezen kívül 38 vizsgált áru, illetve szolgáltatás, amely 10 és 20 százalék között drágult, és 99 olyan, amely 10 százalék alatti drágulást mutatott. 

A lap szerint a KSH által vizsgált termékek és szolgáltatások több mint nyolcvan százaléka drágult az elmúlt egy évben. Ennek ellenére a Magyar Nemzeti Bank idei inflációs prognózisát csupán 5,1 százalékra emelte december 15-én.

A jegybank inflációs jelentése alapján arra lehet számítani, hogy jövőre 4,7–5,1 százalékos infláció lesz, hivatalosan. Azt írják, hogy a termelési költségek emelkedése miatt a termékek és szolgáltatások előállítása drágul, így feltehetően fogyasztói áruk is emelkedik majd. A kínálat visszaesésén keresztül az árak további növekedését okozhatják a nemzetközi ellátási láncokban jelen lévő zavarok. Az olajár emelkedése is jelentős inflációnövelő tényező – kérdés, meddig tart majd. A kiáramló jövedelmek növekedése miatti fogyasztásélénkülés elsősorban a szolgáltatások áraiban jelenhet meg. És a gazdaságélénkítő lépéseknek is lehet még inflációgerjesztő hatása.

Ami mindenkit egészen biztosan érint, az az élelmiszerek drágulása. A 75 vizsgált élelmiszer közül 61-nek ment feljebb, kettőnek nem változott az ára, és tizenkettő lett olcsóbb.

47 élelmiszer drágult a várt átlagos, 5,1 százalékos inflációnál jobban, ez a termékek csaknem kétharmada.

Tíz százalék feletti drágulást 24 élelmiszernél mért a KSH, vagyis a vizsgált termékek harmadánál.

Fotó: Pixabay

Raskó György agrárközgazdász szerint fel kell készülni arra, hogy az olcsó élelmiszereket a jó minőségű, de drágább termékek válthatják fel.

Szerinte jövőre is tovább emelkednek az élelmiszerárak. Semmi jóra nem számíthatunk szerinte, mert a takarmány és állattenyésztés is megdrágult. A termelői oldalon nő a nyomás a magas átadási/átvételi árak miatt. Az agrárközgazdász 2022 tavaszára újabb élelmiszerár-robbanást valószínűsít, és például a baromfihoz a sertés drágulása is csatlakozik majd.

Számítani lehet arra is, hogy a búzahiány miatt a malmok 40 százalékkal emelhetik a liszt átadási árát januárban, ezért

a lisztből készült végtermékek árában két számjegyű drágulás várható jövő év elején.

Az őrölt kávé például idén 15 százalékkal drágult a KSH szerint, és további jelentős áremelkedés várható, egyrészt az időjárás miatti termeléscsökkenés, másrészt a szállítási nehézségek és költségnövekedés miatt.

A KSH listáján az építkezésekhez kapcsolható laminált parketta 10, a csempe 11 százalékkal lett drágább egy év alatt.

Az építőanyagoknál jövőre további áremelkedések várhatóak, becslések szerint ezek akár 30 százalékosak is lehetnek, így további drágulás várható a lakásépítéseknél és -felújításoknál.

A 15 higiéniai, egészségügyi termék közül egyetlen egy ára mérséklődött, a samponé, 2 forinttal. 10 százalék felett drágult viszont a vérnyomás- és a lázmérő is, valamint 5-10 százalék között a szemüvegkeret, a WC-papír, a mosópor, a kontaktlencse és a papír zsebkendő.

Azt szakértők is még csak találgatják, hogy a jövőben vajon hogyan változik az üzemanyagok ára. Nálunk mindenesetre a 95-ös benzinnél és a gázolajnál február 15-ig tart az árbefagyasztás.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.