A Magyar Tudományos Akadémia szerint túlzó és a helyhez méltatlan a Fertő tavi gigahotel építése

Nagy Donát 2021-12-22 06:55:28
Az MTA azt sem érti, minek ide majdnem ezer vitorlás.

Amint a sajtóból széles körben ismertté vált, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a Fertő tó nádasának nyíltvízi szegélyében, a Fertő-Hanság Nemzeti Park és Fertő-táj UNESCO Világörökségi terület magterületén, Natura 2000 területen, mintegy 60 hektáron tervez államilag finanszírozott beruházást - kezdi közleményét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Litkai Gergely: Azért az állam épít gigahotelt a Fertő tó partjára, mert ha más csinálná, lecsuknák természetkárosításért

A kormány egy tényleg vakmerő ötlettel, próbálkozással áll elő, hogy egy gesztussal hogy lehet a legtöbb nemzetközi szerződést és hazai jogszabályt megsérteni - mondja Litkai Gergely humorista a Greenpeace videójában, amit a HVG tett közzé. A Greenpeace videója Sopronból.

Ebben fedett sportkomplexumot, műfüves futballpályát, 16 apartmanházat, 100-szobás szállodát, 880 gépjárművet befogadó parkolót, többszintes látogatóközpontot, motelt, kempinget, 850 vitorlás és 400 evezős csónak befogadását biztosító kikötőt találunk.

A beruházás így a jelenleginél nagyobb területet venne el a Fertő tó nádasából és medréből, a környezetére nehezedő turisztikai nyomás sokszorozódna, és ezáltal súlyosan károsítaná a Fertő tó növény- és állatvilágát.

Fotó: Pap Martin

A várható kártétel nemcsak a beépítendő területre korlátozódna, mert a megnövekedett autó-, illetve vízijármű-forgalom egy széles zónát és a teljes nyílt vízfelületet érintené. A beruházást már számos nemzetközi szervezet is ellenzi, valamint az osztrák kormány is erőteljesen kifogásolja. Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya vélekedése szerint természetvédelmi területen nem engedhető meg egy ekkora volumenű beruházás, ami egyébként a jövő generáció természethez és egészséges környezethez való jogát is veszélyezteti - írják, majd hozzáteszik:

"Ezért kérjük a tervezett túlzó és a helyhez méltatlan beruházás leállítását, és egy, a 21. századi követelményeknek megfelelő, szelíd, ökologikus rekreációs fejlesztéssel való lecserélését."

Szólj hozzá!

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.

Nőverő szombathelyi férfi ellen emelt vádat az ügyészség

A férfi a nyílt utcán kezdte verni áldozatát.

A rómaiaktól az agyagkatonákig – tárlatvezetések, workshop és közönségtalálkozó várja a látogatókat a győri Rómer Múzeumban

Ingyenes programokkal és különleges kiállításokkal készülnek a hét második felére, a hőségriadó idején ráadásul a Várkazamata – Kőtár is díjmentesen látogatható.

Czunyiné harca a gmail és az önkény ellen - letiltotta a Google a Védvonal levelező fiókját

Nem vicc! A Fidesz maradéka tényleg egy ingyenes e-mail szolgáltatást használt, hogy megvédje a Fidesz maradékát.

Kedden megválaszthatja az Országgyűlés Magyarország új köztársasági elnökét

A TISZA Párt frakciója kezdeményezte az államfőválasztás augusztus 11-re való kitűzését - a kormánypárti jelölt személye ugyanakkor egyelőre nem ismert.