Közös ellenzék: A népszavazás egy újabb lépés a kormányváltás felé!

Papp László Tamás 2021-12-21 16:03:08
Már 25 ezer aláírást gyűjtöttek össze a DK, a Jobbik, az LMP, az MMM, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, valamint az MKKP aktivistái a múlt csütörtökön indult kezdeményezés támogatására.

Az egységes ellenzék által kezdeményezett jövővédő népszavazás célja, hogy Magyarország legyen mindenkié: végre vegyük kezünkbe a járvány miatt nehéz helyzetbe került  magyarok megsegítését, és hogy a kormány magyarok érdekeit védje, ne pedig a fideszes kiváltságosok és Kína érdekeit!

– írja a hét ellenzéki párt, illetve szervezet közleménye.

Az álláskeresési járadék jelenlegi három hónapos időtartama a legalacsonyabb az EU-ban, ami azt mutatja, hogy az Orbán-kormány csak emberi erőforrásként tekint ránk, és a végletekig kizsigerel minket. A járadék kilenc hónapra emelése önmagában természetesen nem oldja meg az ország szociális gondjait, de kijelöli azt az utat, amin haladunk kell

– fogalmaznak.

A Fudan egyszerre külpolitikai üzenet is, ahol hitet teszünk az ország uniós tagsága mellett, egyben a fiataloknak szóló üzenet is, akiktől Orbán Viktor elvenné a még meg sem épült Diákvárost,  a tanulási lehetőséget, hogy mindezeket a kínai kommunista pártnak adja

– teszik hozzá.

Most bebizonyosodik, hogy van igény a demokráciára Magyarországon, hogy az egységes ellenzék közös aláírásgyűjtése újra mozgósítani tudja a változást akarókat, mert a nyílt diktatúra irányába lépkedő NER egyre több ember számára válik élhetetlenné. Az ellenzéki összefogás e rendszer helyett kínál alternatívát

– hangsúlyozza a közlemény.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint fantasztikus látni, hogy milyen lelkesedéssel állnak sorba, hogy nemet mondjanak a keleti diktatúrákra és igent a nyugati jólétre

– mondta a politikus.

Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője elmondta, hogy egymás kezéből vették ki a tollat az aláírók Gödöllőn, mert nagyon érzékenyen érinti őket, hogy három hónap alatt nem lehet munkát találni, de a gyerekeknek akkor is kell enni adni.

Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, amíg valaki aláír, olyan elszántság látszik az arcán, amivel egyetlen hatalom sem szállhat szembe soha. Nagyon jó ezt látni!

Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja, országgyűlési képviselőjelölt szerint az előválasztás világosan megmutatta, hogy van igény a demokráciára Magyarországon, az emberek nem akarják Orbán Viktorra bízni az ország jövőjét.

Az MSZP által támogatott Vajda Zoltán képviselőjelölt, a XVI. kerületi önkormányzati képviselő, elmondta, hogy az Örs vezér téren folyamatosan jönnek aláírni. Az emberek inkább várnak 10 percet, mint újabb 4 évet!

Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési frakciójának vezetője azt tapasztalta, hogy sokan vannak, akik leváltanák a hatalom embereit. Ez a népszavazás az első lépés a kormányváltás felé.

Bana Tibor, a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselőjelöltje az aktivisták áldozatos munkáját hangsúlyozza. Az ő segítségükkel tudják a legkisebb településekre is eljuttatni az íveket

– nyilatkoztak az ellenzéki pártok képviselői és jelöltjei a közleményben.

DK
Jobbik
LMP
MMM
Momentum
MSZP
Párbeszéd

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.