Befejeződött az M8-as autóút Körmend-Rábafüzes közötti szakaszán a körforgalom építése

Papp László Tamás 2021-12-21 15:20:00
A kétirányú gyalog-, és kerékpárút átépítése is megvalósult.

A NIF Zrt. beruházásában megvalósult projekt keretében egy, a biztonságos közlekedést elősegítő körforgalmi csomópont került kialakításra mind a gépjárművek, mind a gyalogosok és kerékpárosok számára

– írja a részvénytársaság a közleményében.

Fotó: NIF Zrt.

Mint arról idén májusban beszámoltunk: megnövekedett forgalom miatt a jelenlegi csomópont már nem tudja biztosítani a gépjárművek 8-as főút irányába történő biztonságos kihajtását, valamint a kerékpárosok csomóponton történő, a 8-as főút déli oldalán elhelyezkedő kerékpárútra történő ráhajtását.

A 2021. november végére elkészülő fejlesztéssel a forgalombiztonsági szempontokat is kielégítő négyágú körforgalmú csomópontot alakítanak ki, mind a gépjárművek, mind pedig a gyalogosok és kerékpárosok számára 

– idézük a NIF akkori sajtóközleményét.

A csomóponthoz kapcsolódóan a 8 sz. főút 451 m hosszon-, a 8707 j. országos összekötő út 136 m hosszon-, az Ipari út 43 m hosszon- és a 8. sz. főúttal párhuzamos, meglévő külterületi kétirányú gyalog és kerékpárút átépítése valósult meg

– írja most a közlemény.

Fotó: NIF Zrt.

A 8707 j. országos összekötő úttal párhuzamos kétirányú kerékpárutat alakítottak ki 179 m hosszon az ADA Bútorgyár bejáratáig. Átépült a 8 sz. főúton meglévő 2 buszmegálló és buszöböl is. Szintén a 8 sz. főúttal párhuzamosan, a főút déli oldalán, az áthelyezett buszmegálló öbölig 75 m hosszon gyalogjárdát alakítottak ki. Nyílt és zárt csapadékvíz elvezetési rendszert telepítettek az országos közutak mentén, illetve a megvalósításhoz szükséges növénytelepítési munkákat végeztek.

A beruházáshoz kapcsolódóan valósult meg az M8 autóút Körmend – Rábafüzes országhatár szakasz 2×1 sávos előkészítése és építése.

Fotó: NIF Zrt.

A Körmend-Vasszentmihály közötti 19,45 kilométeres szakasz 2021. augusztus végére, míg a Vasszentmihálytól Rábafüzesig tartó 9,46 kilométeres szakasz május végére készült el úgy, hogy a Vasszentmihályi és Szentgotthárdi csomópontok közötti szakasz ideiglenes forgalomba helyezése már 2021. június 3-án megtörtént. Ezáltal Rönök és Szentgotthárd-Jakabháza már nyár eleje óta mentesült az átmenő forgalom alól

– emlékeztet a közlemény.

A Szentgotthárdi csomópont és a magyar-osztrák határ közötti szakasz forgalom számára történő megnyitása az osztrák S7-es út csatlakozását követően lesz lehetséges, ennek várható legkorábbi ideje 2024. év vége

– teszik hozzá.

Az M80 autóút teljes szakaszának végleges forgalomba helyezése és ünnepélyes átadása 2021. október 21-én megtörtént.

Jelen beruházáshoz kapcsolódóan valósul meg a 8707 j. összekötő úttal párhuzamos kerékpárút előkészítése az M8 autóút Körmend-Rábafüzes országhatár szakasz Nyugati csomópontja és a 8 sz. főút között, valamint az M80 autóút Körmend-Rábafüzes országhatár közötti 2×1 sávos szakaszhoz kapcsolódó új körmendi mérnökségi telep építése is.

Előbbi projekt tervezése már véget ért, utóbbi kivitelezési szerződése aláírásra, forrásigénye beküldésre került

– szól a közlemény.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, európai uniós forrásból, a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében valósult meg nettó 626 millió 877 ezer 984 forint értékben.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.