A tálibok elkezdték leszedni a nőket ábrázoló képeket a plakátokról és kirakatokból

ugytudjuk.hu 2021-12-21 07:43:33
Többek között szépségszalonok kirakataiban festették át, vagy kaparták le a nők arcképeit.

Az afganisztáni tálibok hatóságai elkezdték eltávolítani a nőket ábrázoló képeket a reklámplakátokról és a kirakatokból Kabulban. A kabuli városvezetés hétfőn jelentette be, hogy az iszlám törvénykezés, a saría előírásaiba ütköző reklámokat eltávolíttatják. A közlemény szerint az üzlettulajdonosoknak be kell tartaniuk "az erkölcsi értékeket" a plakátok és egyéb hirdetések nyomtatásánál.

A tálibok Twitter-oldalán közzétett felvételeken már hétfőn olyan plakátokat és reklámtáblákat lehetett látni, egyebek között szépségszalonok kirakataiban, amelyeken átfestették, vagy lekaparták a nők arcképeit.

Nematullah Barakzai, a városvezetés szóvivője a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy a tálib kormány vonatkozó döntését követően kötelesek voltak így cselekedni.

A tálibok augusztusi hatalomra kerülésük óta jelentősen megnyirbálták a nők jogait. Sok esetben a nők például nem térhettek vissza korábbi foglalkozásukhoz, illetve tanulmányaikhoz. Utcai tiltakozásaikkal szemben pedig erőszakkal léptek fel a radikálisok.

De nemcsak a nők, hanem az újságírók is megszenvedik a tálibok uralmát. A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet és az Afganisztáni Független Újságírók Szervezete (Ajia) hétfőn ismertetett jelentése szerint a dél-ázsiai ország sajtóorgánumainak 43 százaléka volt kénytelen bezárni augusztus óta, miközben az afgán újságírók 60 százaléka munkanélkülivé vált. E tekintetben különösen a női médiamunkások helyzete aggasztó, ugyanis 84 százalékuk vesztette el munkahelyét. Afganisztán 34 tartományából 15-ben egyáltalán nem dolgoznak már nők a sajtóban.

A Riporterek Határok Nélkül arról számolt be, hogy az augusztus közepén nyilvántartott 543 sajtóorgánumból november végére 312 maradt.

"Négy hónappal korábban a legtöbb afgán tartományban legalább tíz, magánkézben lévő sajtóorgánum működött" - ismertette a szervezet, hozzátéve, hogy mára egyes régiók  helyi sajtó nélkül maradtak. Kabulban, ahol a tálibok hatalomátvétele előtt a legtöbb lap, illetve televíziós csatorna működött, a médiavállalatok 51 százaléka, vagyis a 148-ból 72 zárt be.

Szólj hozzá!

Hol találhatnak egymásra az emberek?

Az ismerkedés örök kérdése számos embert foglalkoztat, hiszen valahol mind keressük a tartós kapcsolatokat, a mély érzelmi kötődéseket vagy azt az egyetlen társunkat, akivel életünket megoszthatjuk.

„Megállapodtunk a benzin és a gázolaj védett árának fenntartásáról” – Magyar Péter egyeztetett a MOL vezetésével

A TISZA elnöke szerint az üzemanyag-ellátás biztosított, és az új kormány alatt sem drágulnak a hatósági árak.

11 ember ivott a szombathelyi kórházban a fagyállós csapvízből

A klímaberendezésekben használt vegyszer került a rendszerbe.

Lakossági fórumot hívott össze Szombathely polgármestere az azbeszt szennyezés miatt

Hétfőn a városházán tart teljes tájékoztatást Nemény András.

Czeglédy Csaba azért léphetett vissza, mert valószínű eljutott hozzá is, hogy mennyire ramatyul áll

A 21 Kutatóközpont most publikált, ám a választás előtt végzett felmérése szerint 8%-on állt a DK támogatott független szombathelyi parlamenti képviselőjelöltje közvetlenül a szavazás előtt.

Gagyi Levente: nem járt nálam egyetlen hatóság sem

Cáfolta a fideszes képviselő az a pletykát, ami szerint a rendőrség végzett nála házkutatást választási csalás gyanújával összefüggően.

Egyeztetett a városvezetés a győri országgyűlési képviselőkkel

Kósa Roland szerint közös munka indul az uniós források és a városi ügyek mentén.

Nincsen ivóvíz a szombathelyi kórház sürgősségi tömbjében

Nem hivatalosan fagyálló került a rendszerbe. Palackos vízzel biztosítják a betegek ellátását.

Újabb győri társasházakat von be az ingyenes szelektív hulladékgyűjtésbe a GYHG

Több száz címen jelennek meg tavasszal a sárga fedeles kukák.

Befagyasztotta az Nemzeti Filmintézet a támogatások kiosztását

Megszűnik a Savaria Filmszemle évi több tízmillió forintos finanszírozása?

A mai szórólap pakkal már nem jött City7

Kár érte, kiváló propaganda anyag volt.

A Kúria mondta ki, hogy nem sértette meg a választási törvényt Pintér Bence

A fideszes képviselőket bírálta, amiért nem jelentek meg a közgyűlésen, a Nemzeti Választási Bizottság pedig ezért első körben elmarasztalta a győri polgármestert. 

Gagyi Levente aztán igazán érthet a gyógyfürdő üzemeltetéshez

Két vasi - a sárvári, és a celldömölki - gyógyfürdőt üzemeltető cég felügyelőbizottságában is tag a fideszes megyei önkormányzati képviselő. A büki fürdőben pedig fejlesztési üzemeltetési munkatárs.

Csődvédelmi eljárást kezdeményezett az ADA

A magyarországi működés jelenleg zavartalan.

Munkacsoport alakult az Olad Platón kialakult azbeszt helyzet kezelésére

Az utat folyamatosan locsolják, hogy az azbeszt ne porozzon. 

Tárlatvezetések, előadás és séták – sűrű hét a Rómer Múzeumban

Rómaiak, mohácsi csata és beszédes paloták is várják az érdeklődőket Győrben.

A beton szegélykő meghatározza az összképet

A kertépítés és a térburkolás során a figyelem legtöbbször a látványos elemekre irányul, miközben számos olyan megoldás létezik, amely első pillantásra háttérbe szorul, mégis kulcsfontosságú a végeredmény szempontjából.