Érdekel, miért oszlik fel a Mokka Tribute Band?

Székely Zoárd 2021-12-19 13:23:00
Elárulta a döntés okát a zenekar.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, kilenc év után feloszlik a Mokka Tribute Band. A zenekar korábbi posztjában közölték a döntés okát, ám ma egy friss bejegyzésben megindokolták

Kiderült, hogy a zenekar vezetője, Szántai Gyula (Kacsa) nem kívánja folytatni a közös munkát a csapat további négy tagjával. 

„Döntését tiszteletben tartva feloszlattuk a jelenlegi formàciót. Tudjuk, ez érzékenyen érint benneteket, de kérjük megértéseteket! Hála és köszönet Nektek mindenért!"

– írta az együttes.

 A rajongók számára azonban jó hírrel is szolgáltak:

a tervek szerint ugyanis a jövőben a zenekar többi tagja (Németh László Péter, Horváth Tibor, Esztergályos Dávid, Kapustka Csaba) szeretnének létrehozni egy új bandát.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

FRISSÍTÉS

Időközben megszólalt Szántai Gyula is, a zenekar vezetője, aki a következő szavakkal kommentálta a történteket:

Tisztelt Közönségünk, Mokkás barátaim!
Fontosnak tartom, hogy az elmúlt pár nap történéseire reagáljak. Mindenekelőtt fontosnak tartom megemlíteni, hogy legnagyobb sajnálatomra elvesztettem a hozzáférésemet a Mokka Tribute  Facebook oldalához, ezáltal a veletek való kommunikációs lehetőségeim is csorbultak. Kifejezetten bántott, mert valaki azt gondolhatta, hogy az én mondataim, szavaim olvashatja. A tegnapi történések kirobbantó oka az volt, hogy én meghoztam egy döntést melynek lényege, hogy a zenésztársaimmal sajnos ebben a formában nem tudom folytatni a közös együttzenélést. Ennek súlyos és kevésbé súlyos emberi okai voltak, amelyeket természetesen nem fogok részletezni. Sajnos eljutottam arra a pontra ahonnan a zenekari belső feszültségek miatt lehetetlenné vált a közös munka bizonyos emberekkel. Ezúton is elnézést kérek a közönségünktől a rajongóinktól, de vannak olyan dolgok amelyeket ha akarok sem tudok megváltoztatni. Számomra mindig is a legfontosabbak Ti voltatok, a közönségünk, akiktől az évek során annyi szeretetet és boldogságot kaptam ,amellyel évtizedekkel hosszabbítottátok meg az életemet. Ez volt az oka annak is, hogy ezt a döntést most hoztam meg és nem egy évvel ezelőtt, de ahogy már elmondtam, sajnos ebben a formában a Mokka Tribute nem folytatható. Azt tudnotok kell, hogy az új csapat szervezése már folyamatban van, folytatni fogom a Mokka Tribute-t!
UI: Köszönöm mindenkinek az elmúlt egy napban kapott üzeneteket és a személyes találkozásaink alkalmával kapott szavaitokat. Nem tudok elég hálás lenni a támogatásotokért és a barátságotokért!
Ölellek mindannyiótokat!
Szántai Gyula "Kacsa"

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.