Észak-Koreában egy az egyben betiltották a nevetést

Fehér Buda 2021-12-18 16:31:39
11 napig kell szomorkodnia az ország lakóinak.

10 éve halt meg Kim Dzsong-Il, Észak-Korea korábbi vezetője. Az észak-koreai kormány ezért úgy döntött, hogy 11 napra betiltják a szórakozást. A döntés értelmében

az ország lakóinak tilos nevetnie.

De az országban betiltották az alkoholfogyasztást is a gyászidőszak végéig. A szigorú intézkedésekről egy észak-koreai állampolgár beszélt a Radio Free Asia-nak, ő elmondta, hogy december 17-én, Kim Dzsong-Il halálának évfordulóján még boltba sem mehetnek az országban. 

Észak-Koreában nem ez az első ilyen nemzeti gyásznap, korábbi megemlékezéseken már előfordult olyan, hogy valakiket iváson értek. A rádiónak nyilatkozó ember azt mondja, őket elvitték a rendőrök, és többet nem is látták őket. De az embereknek arra is oda kell figyelnie, hogy az utcán megfelelő mértékben gyászolják a vezetőt, mert akin nem lesz úrrá a szomorúság, hasonló sorsa számíthat.

Kim Dzsong-Il 2011-ben veszítette az elétét egy szívrohamot követően. A diktátor 1994 óta vezette az országot, a helyét a legfiatalabb gyermeke, Kim Dzsong-Un vette át. Dzsong-Il haláláról azóta minden évben 10 napon keresztül emlékeznek meg, ám a 10. évfordulón ezt az időszakot 11 napig tolták ki. 

Az észak-koreaiak abban reménykednek, hogy jövőre már csak egy hétig tart majd a gyászidőszak, éppen úgy, mint Dzson-Il édesapjának, Kim Il-Szung esetében, mivel a hosszadalmas gyászolás feldúlja az életüket, sok esetben pedig éhínséghez vezet.

Szólj hozzá!

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.

Tóth Péter lett Győr harmadik alpolgármestere

Három a magyar és a győri igazság: harmadszori nekifutásra lett a polgármester harmadik jobbkeze a korábbi kabinetvezető. 

NER cégkapcsolatok számokban: 1866 cég, a teljes hazai gazdaság profitjának 10%-a és több, mint 8400 milliárd forint közbeszerzés

Az elmúlt 16 évben felépült Magyarország egyik legdurvább üzleti-politikai hálózata. A kérdés ma már nem csak az, hogyan jutott idáig, hanem az, hogy mi történik vele egy új korszakban.

Breaking: a 2024-es “bosszú-SZMSZ” után, új szervezeti és működési szabályzata van Győrnek

Lesz végre harmadik alpolgármester, több forrás fölött rendelkezhet az önkormányzat, és nagyobb beleszólása lesz a városi cégek ügyeibe.

A hőségben is odafigyel dolgozóira a GYHG

Ivóvízzel, hűtőládákkal, klimatizált pihenőhelyiségekkel és további munkavédelmi intézkedésekkel segíti munkatársait a nyári kánikulában a hulladékgazdálkodási társaság.

Szerelmet színlelt, és megpróbálta kiforgatni mindenéből áldozatát egy körmendi nő

A sértett férfi egy több mint 43 millió forint, és egy 27 millió forint értékű ingatlant ajándékozott a nőnek és a fiának.

Lovas felvonulással indulnak a Szent László Napok Győrben

Szombat délelőtt hetven lovas és százötven hagyományőrző idézi meg a lovagkirály korát, a felvonulás idején több belvárosi utcában forgalmi torlódásokra kell készülni.