Talán mégis meg lehet menteni a szombathelyi Gothard-kastélyt

Farkas Bazsi 2021-12-16 19:46:00
Bár a tető teljes felújítása közel duplájába kerülne a rendelkezésre álló pénzhez képest, most azt vizsgálják meg, hogy részlegesen hozzá lehet-e nyúlni az épülethez.

76 millió 530 ezer forintja van Szombathelynek a Gothard-kastély felújítására, a becsült értéke azonban - jelenleg - 55 és fél millió forinttal több lenne.

Erről egy kedden megjelent cikkben írtam részletesen.

A kastély ügye 2016 óta húzódik. A legutóbbi fejlemény az volt, hogy bár a közgyűlés megszavazta annak a giga beruházásnak a tervét, mivel felújították volna a kastélyt és új funkciót is adtak volna neki (például nagyon kreatív módon étterem és kávézó kialakításával), ennek fedezésére a Puskás Tivadar vezette önkormányzat 2 milliárd 718 millió 633 ezer 582 forint + ÁFA összegért fordult a kormányhoz. Az összeg azonban nem érkezett meg, így maradt a ráncfelvarrás.

Az előkészítésből maradt 76 millió 530 ezer forintot kormányzati jóváhagyásra a kastély állagmegóvására fordíthatta a város. A mai közgyűlés elő kerülő szakmai anyag szerint azonban ez a pénz nem elég.

 

A szakmai anyagból idézve:

A Vas Megyei Területi Tervtanáccsal történt konzultáció, az örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljáráshoz szükséges Tervtanácsi vélemény, a tervezési folyamat során elkészült Faanyagvédelmi szakvélemény és a Művészettörténeti Tudományos Dokumentáció és Értékleltár kidolgozása során azonban jelentősen bővült az elvárt állagmegóvási feladatok műszaki tartalma. Mindezeket az alábbiakban lehet összefoglalni:
 
1.    - korhadt, elgombásodott födém helyreállítása,
2.    - tető kovácsoltvas díszítés helyreállítása, 
3.    - előtetők lefedése, 
4.    - kémények visszabontása, felújítása, 
5.    - torony bitumenes szigetelése, korlátok javítása, 
6.    - egyedi hófogók beépítése, 
7.    - bevilágító udvar megszüntetése
8.    - régészeti szakfelügyelet a földrendezés során. 

A kivitelezés idején a tető állapotától függően szintén merülhet fel pótmunka. 

A most megsaccolt 55 és fél millió forintos plusz tehát csak egy erősen becsült összeg.

A városvezetés első gondolata az volt, hogy visszaadják az egész pénzt, pontosabban annak átcsoportosítását kérik a kormánytól, ám a mai testületi ülés hosszas vitája után úgy döntöttek újabb szakértői véleményt kérnek, amiben azt vizsgáltatják meg, hogy mire elég a rendelkezésre álló összeg. A munkát pedig így nagy valószínűséggel akkor is elvégeztetik majd ha az csak rész megoldásokkal járulna hozzá a kastély állag megóvásához. 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.