A Belügyminisztérium 527 millió forintot követel vissza az Országos Roma Önkormányzattól

Nagy Donát 2021-12-16 06:55:00
Rendkívüli közgyűlés foglalkozott volna a témával, de az önkormányzat elnöke fertőtlenítésre hivatkozva megakadályozta annak megtartását.

Egyelőre meghiúsult az a közgyűlés, amelynek összehívását jórészt az ellenzékben lévő Lungo Drom képviselői kezdeményezték, és amelyet egy indulatos levélváltás előzött meg – írja a Népszava.

Eredetileg Csóka János, a Lungo Drom frakcióvezetője fordult kérdésekkel Langerné Victor Katalinhoz, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárához, aki reagálásában közölte: „jogosulatlanul igénybe vett támogatás miatt” az Országos Roma Önkormányzatnak (ORÖ) vissza kell fizetni összesen 527 millió forintos támogatást.

Fotó: Shutterstock

A lap szerint a Lungo Drom frakcióvezetője azzal továbbította a helyettes államtitkár tájékoztatását Agócs János ORÖ elnöknek, hogy a több mint 500 milliós követelés miatt az ORÖ csődhelyzetbe került.

Erre tekintettel pedig rendkívüli közgyűlés összehívására van szükség.

Agócs János tiltakozó levelet írt Langerné Victor Katalinnak, és azt Pintér Sándor belügyminiszternek is elküldte.

Az ORÖ elnöke arra kérte a helyettes államtitkárt, hogy a „politikai felelősségének kérdését is megvizsgálva” tartózkodjon az ORÖ ügyeinek „szubjektív módon történő interpretálásától”, ugyanis vitatja a követelés jogosságát, írja a lap.

Az esettel kapcsolatos rendkívüli közgyűlésre ma került volna sor, azonban Agócs éppen mára az épület fertőtlenítését rendelte el

a járványhelyzet csökkentése érdekében.

Az Országos Roma Önkormányzat elnöke továbbá hangsúlyozta, hogy a fertőtlenítést végző személyeken kívül senki nem tartózkodhat az épületben. A cikk szerint ugyanakkor a rendkívüli közgyűlés napirendjén máskülönben nem kizárólag a visszafizetési ügy szerepelt (volna), hanem például a pénzügyi bizottság tagjainak leváltása is. Az előterjesztők alkalmatlannak tartják a bizottság tagjait tisztségük betöltésére.

Azt írják, hogy a Belügyminisztérium által most visszakövetelt pénzt még az előzős ciklusban költötték el, amikor az országos önkormányzat 2016-ban jogalap nélkül megyei irodákat hozott létre.

A Népszava szerint az ORÖ tagjainak egy része közben „alternatív közgyűlést” szervezett, ennek legitimitása azonban erősen kérdőjeles.

Szólj hozzá!

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.