Márki-Zay az Ugytudjuknak: A lopás megszüntetése lesz a legnagyobb rezsicsökkentés

Papp László Tamás 2021-12-15 09:33:00
Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje hétvégén Győrbe látogatott, akkor készítettünk vele interjút.

Rezsicsökkentés, migráció, oltásellenesség, korrupció, megszorítások, melegházasság, örökbefogadás azonos nemű pároknál - ezekre a témákra is rákérdeztünk Márki-Zay Péternél, amikor az ellenzéki összefogás kormányfőjelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere Győrben járt a hétvégén. Interjú!

Pártalapításra készülnek, a Gémesi György, illetve a Pálinkás József által vezetett pártok összeolvadásával jön létre az új párt. Miért nem a Mindenki Magyarországa Mozgalom alakul párttá?

Egyrészt azért, mert ezek már létező, bejegyzett pártok, s így gyorsabb a folyamat. De leginkább azért, mert az MMM egy mozgalom, amely különböző pártokhoz tartozó, azokra szavazó embereket fog össze, akik közül sokan már eleve tagjai valamelyik pártnak. Emiatt az MMM nem is akar párttá alakulni, meg akar maradni mozgalomnak.

Fotó: Papp László Tamás

És miben fog különbözni ez az új, vállaltan jobboldali párt a Fidesztől?

Abban, hogy ez a párt nem tűri a tolvajlást.

Gondolom, azért más különbség is van.

Persze, ennél jóval több dologban különbözünk a Fidesztől, de ez a legalapvetőbb. Én a Fideszben meglévő pártállami tendenciákat mind a tolvajlásra vezetem vissza. Ami a Fideszben rossz, az majdnem mind azért van, mert lopni akarnak.

Hétfőn találkozik Emmanuel Macron francia elnökkel. Amikor ez az interjú megjelenik, a találkozó már lezajlott, de így előzetesen milyen témákra számít?

Mivel a Unió, illetve a tagállamok vezető politikusai közül már elég sokkal volt alkalmunk találkozni, így azt gondolom, a francia elnököt azok az ügyek fogják érdekelni, mint a többi nyugati politikust: a magyar jogállamiság helyzete, a nyugati értékek Fidesz általi elárulása.

Az iszlamista bűnözőket, terroristákat Orbán betelepítette az Unióba.

Ezt mi meg fogjuk változtatni, nem fogjuk eltűrni. Mi a Fidesszel ellentétben a nyugati szövetségi rendszer tagjai szeretnénk maradni.

A rendszerváltás óta Ön lesz az első olyan miniszterelnök, akinek a pártja valószínűleg nem a legnagyobb frakciót fogja alkotni egy esetleges kormánykoalíción belül.

Nem okoz ez majd nehézséget abban, hogy az akaratát, a szándékait miniszterelnökként átvigye egy leendő kormánypárti többségen?

A jelenlegi állapot szerint hét frakció lesz az ellenzéki összefogás alkotta koalícióban. Tehát óhatatlan, hogy egyik képviselőcsoport mondjuk egytizede lesz az ellenzéki tömbnek, a másik pedig az egyharmada, de pont az a lényeg, hogy senkinek nem lesz abszolút többsége, tehát együtt kell működnünk.

Fotó: Papp László Tamás

Ha lenne egy javaslat az új parlamentben a melegházasság elfogadásáról, ön mint miniszterelnök, illetve kormánypárti képviselő ezt megszavazná?

Igen. Katolikusként természetesen maximálisan tartom magam az egyház álláspontjához, amely a melegházasságot nem fogadja el. De a világi, egyháztól független szekuláris állam nem tehet különbséget az állampolgárok között származás, bőrszín vagy szexuális orientáció alapján.

Tehát miniszterelnökként elfogadnám az azonos neműek közötti házasságot,

ahogy Orbán és Kövér is megszavazták a bejegyzett élettársi kapcsolatot 1996-ban.

És ha miniszterelnökként beleszólása lenne a törvények elfogadásába, akkor örökbe is fogadhatnának meleg párok gyermekeket?

Senkinek nincs tiltva jelenleg sem, hogy gyermeket örökbe fogadjon, így ezt a melegek, illetve az egyedülállók is megtehetik, nemcsak a hagyományos párkapcsolatban élők. Azt gondolom, hogy az államnak, amikor eldönti, hogy egy-egy gyermeket kinek ad örökbe, akkor elsősorban nem az örökbefogadó, hanem a gyermek érdekeire kell tekintettel lennie.

Hogy a leendő szülőnek a környezete, az anyagi, a szociális, a kulturális viszonyai rendben vannak-e?

Tehát szerintem ennek kell számítania az örökbefogadásnál. Itt a gyermek szempontjából előnyben vannak a tehetősebb, képzettebb, édesanyával és édesapával is rendelkező családok.

Hogyan alakítaná át a rezsicsökkentést? Ön azt mondta, nem a medence és a szauna fűtésére kellene használni a rezsicsökkentést. Tehát elvenné a  gazdagabbaktól az alacsonyabb rezsit?

Egyelőre senki nem akar változtatni a rezsicsökkentésen, mi sem akarjuk a hatósági árat kivezetni. De pont az az érdekes, hogy még a gazdagok sem jártak igazán jól a rezsicsökkentéssel.

Ők is többet nyertek volna, ha az elmúlt tíz évben a világpiaci árat fizetik, mert az sokkal olcsóbb volt, mint a mesterségesen befagyasztott ár.

Tehát így még a gazdagok is inkább buktak rajta?

Igen, most viszont, amikor már ráfizetéses ez az ár, akkor a  veszteséget a szegények adójából fizetik ki, és ez valóban nem helyes. Nem elfogadható, hogy a szegény emberek áfájából fizetik ki a gazdagoknak is juttatott rezsicsökkentést.

Ez ráadásul nem valódi rezsicsökkentés, csupán mesterségesen befagyasztott fogyasztói ár.

A tényleges világpiaci árakat Orbán Viktor nem tudja megállítani a határon. Putyinnak, a gazdájának, ugyanakkora világpiaci árat fizet, mint bárki más a világon.

Tehát csak annyi a különbség, hogy most ezt nem az energiaszámlában fizetjük meg, hanem adó formájában. A mi  rezsicsökkentésünk ezzel szemben lehet akár 77 százalékos is, mint ahogy  ezt Hódmezővásárhelyen az idősek otthonának felújításakor megmutattuk.  

Az el nem fogyasztott energia, a fenntartható energiacsökkentés az, amit még az Unió is támogat. 

Fotó: Papp László Tamás

A kormánypárti média egyik cikkében felvetődött, hogy Ön oltásellenes.

A kormánypárti média folyamatosan hazudozik rólunk. Rezsicsökkentés-ellenességet is írtak rólam, miközben mi éppen hogy több rezsicsökkentést akarunk adni az embereknek.

Az oltásellenesség sem igaz. Én az ellen vagyok, hogy Szijjártó Péter, a mi nevünkben, a mi pénzünkből olyan kínai vakcinát szerzett be, amiről most már Müller Cecília és Kásler Miklós is elismerte, hogy szinte hatástalan volt. Ráadásul a világon egyedül nálunk adták be hatvanévesnél idősebb embereknek.

Hiszen a kínaiak még csak nem is tesztelték 60 év felettieknél, mert nem is ennek a korosztálynak fejlesztették ki.

Mindezt azért, mert Szíjártó Péter baráti köre ebből tudott sok  milliárdot lopni a mi pénzünkből. Ezért egy hatástalan vakcinával oltották a magyarokat. Természetes, hogy a lopással beszerzett, hatástalan kínai vakcina Orbán Viktor és Szijjártó Péter lelkiismeretén szárad, és nem tudjuk, hogy hány halottat eredményezett Magyarországon.

Önt beoltották?

Három oltásom is van már, nyugati vakcinával.

A migrációs politikát hogyan alakítaná át? Szigorítana, enyhítene?

Szigorítanék természetesen, hiszen a Fidesz olyan migránsokat is betelepített az országba, akiket sehol máshol nem fogadtak volna be. Nemzetközi körözés alatt álló bűnözőket és iszlamista terroristákat is beengedett Orbán Viktor, ha fizettek neki.

A kerítést meg fogjuk tartani,

a Fidesz által betelepített bűnöző migránsokat viszont azonnal kiutasítjuk az országból.

Fotó: Papp László Tamás

A Fidesz egy 350 milliárdos megszorító csomagot fogadott el, ami azt is  jelentheti, hogy a gazdaság nincs túl jó helyzetben. Felkészült arra, hogy miniszterelnökként esetleg népszerűtlen intézkedések bevezetésére is szükség lehet a következő ciklusban?

Én azt gondolom, hogy sajnos katasztrofálisan rossz állapotban fogjuk átvenni Orbán Viktortól az országot. Erre felkészültem, de éppen a lopás megszüntetése, a korrupcióellenesség lesz a legnagyobb rezsicsökkentés. Hiszen látjuk, hogy bármi épül ebben az országban,

abból minimum 30-40 százalékot, de néha 80 százalékot  is ellopnak.

Tehát, ha a lopást kivezetjük a rendszerből, azzal egy olyan megszorítást alkalmaz majd a következő kormány, ami csak a bűnözőket érinti, a tisztességes embereket nem.

Mi az adófizetők pénzéből nem fogunk Eszéken stadiont építeni, ahol mindössze 0,91  százalék a magyarok aránya. Igaz, véletlenül pont Mészáros Lőrinc birtokol ott egy focicsapatot.

Ez nyilvánvalóan a magyar adófizetők pénzének az ellopása, amit le kell állítani.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.