Molnár Áron nem gratulált Gubás Gabinak, mert szerinte a Dobrev-alakítás egy hazugság

ugytudjuk.hu 2021-12-14 16:05:11
Mindketten Arany Medál-díjat kaptak.

A noÁr Mozgalom alapítója Molnár Áron közösségi oldalán tette közzé az átadón elmondott beszédét, szúrta ki a Népszava.

Ebben jelezte, hogy a díj alapítója, Navarrai Mészáros Márton mindig is óvta a politikától az elismerést.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

Ugyanakkor azt hangoztatta, egy művésznek kötelessége a közügyekkel foglalkozni többek közt akkor, amikor

"a regnáló hatalom erővel szétvert és elfoglalta azt az intézményt, ahonnan sokan jöttünk Arany medál-díjazottak. Az SZFE, vagyis a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalása a szakmánk pártpolitikai platformra citálása volt. Soha nem fogom elfelejteni ezt. És soha nem fogom csöndben tűrni”.

Kijelentette,

„a csönd legitimizálja a félelemre és vakhűségre épülő rendszert. Én pedig nem fogok egy ilyen rendszerben élni”.

Ezt követően mindenkit arra kért, jelentkezzen szavazatszámlálónak a 22'-es választásokon. Az összes díjazottnak gratulált, Gubás Gabinak azonban nem, mivel elvállalta a főszerepet az Elkxrtuk című „propagandafilmben”. Úgy fogalmazott, hogy

„az én kérdésem csak annyi, hogy vajon, amikor elolvasta Gabi a forgatókönyvet és odajutott, amikor Dobrev Klára azt mondja, hogy »járulékos veszteség, ha az ártatlanul arra járó emberek is veszélybe kerülnek, miután a rendőrök lecsapnak a tüntetőkre« akkor vajon elgondolkodott-e színészként, hogy ez igaz-e? Hogy ez valóban elhangzott-e? Rákérdezett-e? Utánajárt-e? Ahogy azt egy valódi színész tenné... És vajon gondolsz-e Gabi, arra a bűntudatra, amikor rákérdeznek majd a gyerekeid, hogy ez tényleg így történt-e? Lesz egyáltalán egy szemernyi bűntudatod is, hogy hazudtál, hogy nem néztél utána?”

Ugyanakkor jelezte, Gyurcsány Ferenc személyét tartja a legkártékonyabbnak az ellenzéki összefogásban.

„De itt, nálad Gabi, egy színészi felkészülés munkáját kérem számon. Az Arany Medál-díj közönségdíj ezért ezt nem tudom elvitatni tőled. Itt inkább a színészi munka hiányára szeretnék rámutatni”

- mondta Molnár Áron. 

A cikk szerint az Arany Medál-díjat a közönség szavazatai alapján osztják ki 2008-tól, hat kategóriában. Ezt olyan rendezők, színművészek és írók kaphatják, akik az adott év során közreműködtek valamilyen hazai film vagy színdarab létrejöttében, esetleg publikáltak is.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.