A Time magazin az év egyik hősének választotta Karikó Katalint

ugytudjuk.hu 2021-12-13 18:30:04
Elon Muskot, a Tesla Motors vállalat alapító-vezérigazgatóját választotta 2021-ben az év emberének, az mRNS-alapú koronavírus elleni vakcinák megalkotóit, Kizzmekia Corbettet, Barney Grahamt, Karikó Katalint és Drew Weissmant az év hőseinek választotta az amerikai Time magazin.

A dél-afrikai-amerikai üzletember, a világ egyik leggazdagabb embere a Tesla mellett egyben a SpaceX űripari vállalat alapítója, az emberi agyba beültethető eszközöket fejlesztő Neuralink cég vezetője és az alagutak fúrásával és építésével foglalkozó The Boring Company létrehozója, a mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozó OpenAI cég alapítója.

"Megoldásokat kínálva létező válságokra, megtestesítve a technológiai titánok korának lehetőségeit és veszélyeit, valamint a társadalmat a legvakmerőbb és legfelbomlasztóbb átalakulások felé hajtva, Elon Musk a Time év embere 2021-ben"

- közölte hétfőn Edward Felsenthal, a magazin főszerkesztője.

"Elon Musk világűrt elérő vakmerő vállalkozása közvetlen összeköttetésben van az első év emberével, Charles Lindbergh-gel, akit a szerkesztők 1927-ben választottak meg, hogy megemlékezzenek az Atlanti-óceán első szóló átrepüléséről"

- tette hozzá.

A Time szerint az év embere olyasvalakit testesít meg, aki "a leginkább hatással volt a hírekre, az életünkre akár jó, akár rossz irányban".  

Musk régóta uralja a szalagcímeket, a Twitteren 66 millió követője van. Házigazdája volt a Saturday Night Live népszerű amerikai televíziós műsornak, kriptovalutákról, részvényekről ír rendszeresen üzeneteket, befolyásolva ezzel árfolyamukat. Egyes üzenetei a múltban magukra vonták a felügyelő hatóság figyelmét is.

Kizzmekia Corbett és Barney Graham amerikai virológus-immunológusok, Karikó Katalin biokémikus és Drew Weissman amerikai orvos-tudós egyedülálló fontosságú áttörést értek el, amely lehetővé tette a Covid-19 elleni vakcinák elkészítését. Bemutattak egy innovatív és nagyon hatékony, mRNS-alapú vakcinát, amely hatással lehet egészségünkre, jólétünkre jóval a világjárvány után is. Az általuk fejlesztett oltóanyagok új ösvényt jelentenek a járványból kivezető úton, és egy új megközelítést is a jövőbeni járványok legyőzéséhez. Az oltóanyaggyártók már tesztelik az mRNS-alapú vakcinákat az influenza ellen, amelyek jóval hatékonyabbak és biztonságosabbak lehetnek és könnyebb lesz előállítani őket - olvasható a magazin honlapján.

A Time magazin Olivia Rodrigo popénekest, színésznőt választotta az év előadójának, Simone Biles amerikai tornászt az év sportolójának.

Tavaly Joe Biden amerikai elnököt és Kamala Harris alelnököt választották az év emberévé, korábban Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője és Jeff Bezos, az Amazon alapítója is megkapta a megtisztelő címet.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.