Munkahelyi balesetnek ítélte egy német bíróság azt, hogy egy férfi elesett a saját otthonában

Fehér Buda 2021-12-11 13:33:50
A férfi éppen otthonról dolgozott, ezért kompenzáció illeti meg a német bíróságok szerint.

Egy német férfi éppen el akarta kezdeni a napi munkáját, amikor a dolgozószoba felé megcsúszott és leesett egy lépcsőn, írja a LadBible. A férfi esetét egy német bíróság most mégis munkahelyi balesetnek ítélte,

mivel a férfi otthonról dolgozott.

A sérült férfi a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt home office-ban dolgozni, így tett aznap is, amikor balesetezett a lépcsőn. A férfi elég komolyat eshetett, mivel a gerince sérült meg. A német bíróság döntése értelmében pedig a férfit kompenzáció illeti a munkahelyétől, mivel munka közben sérült meg.

A német bíróság szerint ugyanis már az is munkahelyi balesetnek számít, ha valaki a munkahelyére igyekezve sérül meg, még akkor is, ha ehhez csak egy emelettel kell lejjebb jutnia. És mivel a férfi hálószobája és a dolgozószobája közötti néhány méter már bejárásnak tekinthető, így a férfi javára döntött a bíróság.

A férfi egyébként azután kezdett pereskedésbe, hogy a munkahelyének a biztosítója nem volt hajlandó kifizetni a kompenzációt a baleset után. Az első tárgyaláson a bíróság még a biztosító javára döntött, a férfi ezután a felsőbb bírósághoz fordult, ahol már ő járt jobban.

Szólj hozzá!

Toronyba is ellátogat Magyar Péter a héten

Celldömölköt és Szentgotthárdot is útba ejti.

A győri kerékpárosok segítségét kéri a városvezetés

Most bárki elmondhatja javaslatát, hogy mire költsék a bringás infrastruktúra fejlesztésére szánt 50 millió forintot.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Hollósy Tamás, szombathelyi ügyvéd

Állami kitüntetésben részesült Sági József, és Szinetárné Márkus Teréz, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára.

Tegnap Szalay-Bobrovniczky Kristóf járt titokban Szombathelyen

Vagyis előre egyeztetett, szűk körben mondta el, hogy aki a Fideszre szavaz az a békére szavaz.

Budapesti BL döntő - hetven eurótól indulnak a jegyárak

A Puskás Arénában rendezik a labdarúgó finálét május végén, a belépőket sorsolással osztják ki a drukkerek között.

Állami kitüntetéseket kaptak győri szakemberek a nemzeti ünnep alkalmából

Tudósokat, pedagógusokat, művészeket és közszolgálatban dolgozó szakembereket is elismertek a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta 

Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul. 

Tíz perc alatt elfogták a rablót Győrben

A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.

Czeglédy Csaba szinte összes választási plakátjára börtönrácsot rajzoltak Felsőcsatáron

Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.

Magyarország melegszik - a 10 valaha volt legmelegebb év az elmúlt másfél évtizedből kerül ki

A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.

Tárlatvezetések, előadások és kiállításmegnyitó - sűrű hetet kínál a Rómer Múzeum Győrben

Kurátori tárlatvezetés, művészeti előadás, festménybemutató és fotókiállítás is várja az érdeklődőket a győri intézmény következő napokban induló programsorozatában.

Akikre büszke a város - díszközgyűlésen adták át Győr rangos kitüntetéseit

Három díszpolgári címet és három Pro Urbe Győr díjat adtak át a március 15-i ünnepségen a Városháza dísztermében.

Nemény András: "Mindig voltak, mindig lesznek ellentétek, talán mert mindenki a saját hite, meggyőződése szerint akar jobbat Magyarországnak."

1848 hősei, Horváth Boldizsár és a szombathelyi 16 pont mellett, egy csipetnyi aktuálpolitika is belefért a polgármester beszédébe.

Kényelem és egészség a munkahelyeken

Az álló munkavégzés, ami sokak számára mindennapos feladat, súlyos kihívásokat rejthet magában. A lábak folyamatos terhelése huzamosabb ideig nemcsak fárasztó, de hosszú távon egészségkárosító is lehet.

Hat Oscart nyert az Egyik csata a másik után

Paul Thomas Anderson filmje vitte a prímet a 98. Oscar-gálán, ahol több nagy produkció is komoly elismeréseket kapott.