Az úszószövetség bocsánatot kér azoktól a sportolóktól, akiket Turi György fizikailag vagy lelkileg bántalmazott

Vágvölgyi Bálint 2021-12-10 14:53:00
A Turi-jelentésből kiderül, hogy a szakember edzésmódszereiben jelen volt a testi fenyítés.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) bocsánatot kért azoktól a sportolóktól, akiket Turi György negyvenéves pályafutása során fizikailag vagy lelkileg bántalmazott. Az ügy kivizsgálására létrehozott öttagú vizsgálóbizottság szerint a szakember edzésmódszereiben jelen volt a testi fenyítés.

A testület - melynek elnöke Ugrin Tamás ügyvéd, tagjai pedig Danks Emese, a MÚSZ gyermekvédelmi bizottságának vezetője, kommunikációs szakértő, Tausz Katalin szociológus, Becsky András, a MÚSZ alelnöke és Bohus Richárd olimpikon, világ- és Európa-bajnoki érmes, a sportolói bizottság elnöke - arról számolt be a pénteki sajtótájékoztatón, hogy a Kőbánya SC-nél dolgozó szakember munkásságát három időszakra bontva vizsgálták. Ez alapján a bizottság megállapította, hogy a 80-as, 90-es években számos esetben, a kétezres évektől elszórtabban volt jelen Turi György edzésmódszereiben a testi fenyítés, ugyanakkor utóbbi időszakban is nem megengedhető hangnemben és módon kommunikált versenyzőivel, akik közül sokan ezt lelki bántalmazásként élték meg.

Turi a versenyzőket gyakran testi fenyítésben részesítette, amelynek kiváltó oka rendszerint a fegyelmezetlenség volt.

Bántalmazásokból származó sérülésekről egyetlen nyilatkozó sem számolt be, a szülőknek nem szóltak, vagy ha igen, azok nem látták szükségesnek a beavatkozást a tréner nevelési módszereibe.

A nőkkel kapcsolatban gyakori volt a versenyzők súlyproblémájának emlegetése, ez gyakran bulimiás tünetekhez vezetett.

Több esetben arról számoltak be a tanúk - több mint 100 embert hallgatott meg a MÚSZ -, hogy az esetleges rossz eredményeket Turi György személyes sértésnek vette, és ilyenkor segítség helyett inkább nem állt szóba versenyzőivel, akiket manipulált és gyakran egymás ellen fordított.

A bizottság ugyanakkor megjegyezte, hogy a sérelmet szenvedett sportolók közül is volt, aki azt nyilatkozta, hogy Turi segítette őket pénzzel, utazással és különböző szívességekkel. Több esetben is a sportolók "szülő-gyerek viszonyt" emlegettek vele kapcsolatban.

A bizottság jelentéséből kiderült, a nyolcvanas években versenyző sportolók a mai napig lelki tehernek érzik a korábbi bántalmazásokat és még mindig nem dolgozták fel teljes mértékben azokat. Turi György korábbi nyilatkozatában a fenti bántalmazásokat nagyrészt elismerte, és a bizottság előtt is bocsánatot kért a megbántott versenyzőktől. A Turival szemben felmerült szexuális jellegű bántalmazás vagy zaklatás ugyanakkor kétséget kizáró bizonyíték híján a jelentés szerint nem állapítható meg.

Belebukott Turi György a botrányba - lemondott posztjairól az edző

A Kőbánya SC úszóedzője Wladár Sándornak, a MÚSZ elnökének küldött - és az MTI-hez is eljuttatott - levelében döntését azzal indokolta, hogy a személyét érintő helyzet az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált, és már nemcsak róla van szó, hanem a magyar úszósport, a MÚSZ és a Kőbánya SC megítéléséről.

A testület leszögezte, a testi és lelki bántalmazásra utaló módszerek sértik az emberi méltóságot és ellent mondanak az 1991 óta Magyarországon is hatályos gyermekjogi egyezmény alapelveinek. A bizottság javaslatai alapján a jövőben szigorítanák az edzői licenc megszerzését, illetve annak megtartását, az áldozatoknak pedig az átélt trauma feldolgozásának elősegítésére ingyenes pszichológiai tanácsadást biztosítanak.

A MÚSZ továbbá közreműködik abban, hogy az edzők rendszeres továbbképzésben részesüljenek a bántalmazásmentes pedagógiai módszerekről, és lehetőségük legyen a jó gyakorlatok megismerésére, megosztására. A MÚSZ létrehoz egy olyan online platformot, amely lehetővé teszi, hogy a sportolók, az edzők és a szülők évente egyszer, egyszerű kérdőíves formában értékelhessék a munkát, pozitív vagy negatív élményeiket egyaránt. Mindemellett a szervezet nemzetközi mintára fair play-díjat alapít a legemberségesebb edzőknek, a sportolók véleménye alapján.

Újságírói kérdésre Wladár Sándor MÚSZ-elnök azt mondta Turi György jövőjével kapcsolatban, hogy a szakembernek a szervezetben betöltött tisztségeiről - szakmai alelnöki, elnökségi tagsági, valamint edzőbizottsági elnöki posztjáról - lemondott, amit az elnökség elfogadott. Az edző korábbi tetteit elítélik, de további munkájáról a Kőbánya SC dönt.

A klub korábban közölte: lefolytatta a Turi György elleni vizsgálatot, ez alapján pedig nem vonta meg a bizalmat a klub úszószakosztályának a vezetőjétől. A Kőbánya SC jelezte, a szakember élvezi az egyesület elnökségének, az edzői kollektívának, a versenyzőknek és a gyermeküket a KSC-be úszni hozó szülőknek a bizalmát.

Az edző ügyében azután indított a MÚSZ vizsgálatot, hogy az elmúlt hetekben Turi több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Cseh László, úgy nyilatkozott a magyar sajtóban, hogy a tréner "lelki terrort" alkalmazott az edzések során és fizikailag is bántalmazta az úszókat.

Szólj hozzá!

Horváth Nándor Zsolt: Durva túlárazással szállítják a gumikat Nagykölkedről

A Zala-Müllex drágább ajánlaton nyerte el a közbeszerzést, mint a Távhő által korábban kért ajánlatok.

Kitálalt az MCC-kutató: politikai nyomás és propaganda gyártása zajlik az intézményben

Fekete Dávid munkatársa állítja: lejárató anyagokra is próbálták rávenni.

Éjszakai zajra kell számítani: karbantartási munkák kezdődnek a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon

Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.

Rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezte a sárvári ellenzék a fürdőben falból foglalkoztatott munkavállaló ügye miatt

Máhr Tivadar felügyelőbizottsági elnök lemondását követelik. A Sportfólió Kft. felügyelőbizottságában ülő Lágler Pétert is visszahívnák.

Visszadobta a győri bíróság a Szent István úti gázoló gyorsított ügyét

Az ügyészség bíróság elé állította volna az Aston Martinnal halálos balesetet okozó sofőrt, de a bíróság szerint az ügy ennél bonyolultabb.

Májusban kezdődik a szombathelyi "mozaikos" kereszteződés felújítása

Csak részlegesen lesz lezárva az út a burkolatfelújítás közben.

Egy friss felmérés alapján a magyarok fele szerint a Fidesz elcsalhatja a választást

Sokan tartanak manipulációtól, orosz befolyástól és az MI-alapú kampánytrükköktől is.

Vádat emelt a győri ügyészség egy 44 éves férfi ellen, aki figyelmetlensége miatt átment a piroson, aminek súlyos baleset lett az eredménye

Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.  

Csütörtökön este Győrbe látogat Magyar Péter - finisben a kampány és az országjárás

A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik. 

Épül már a szombathelyi kórházhoz vezető gyalogátkelőhely

A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.