Megnyerte a TASZ az otthongondozó anyák és gyermekeik perét az állam ellen

Farkas Bazsi 2021-12-09 07:44:11
Nem hagyhatja magukra a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő embereket, és az őket gondozó édesanyjukat az állam!

Az érintett családok emberi méltóságát, magánélethez való jogát, és egyenlő bánásmódhoz való alapjogát súlyosan megsértették az állami szervek azzal, hogy nem tartanak fenn a törvényeknek megfelelő ellátásokat – mondta ki a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte őket. Az ítélet óriási hatással lehet több ezer, hasonló helyzetben lévő család életére.

Magyarországon a fogyatékossággal élő felnőtt emberek és családjaik csak jogsértő, emberileg tarthatatlan helyzetek közül választhatnak: vagy mindentől elzárt, határ menti, több száz fős tömegintézményben helyezik el szerettüket, vagy – az ilyen intézményektől elborzadva – életük végéig vállalják a napi 24 órás gondozási munkát. A TASZ ügyfelei – hat idős édesanya, akik súlyos-halmozott fogyatékos gyermeküket gondozzák – az utóbbit választották, feladva munkahelyüket, szociális kapcsolataikat, emberhez méltó életüket.

Fotó: ataszjelenti.blog.hu

A TASZ 2017 decemberében indított pert az édesanyák és gyermekeik képviseletében, akik évtizedek óta várnak segítséget az állami szervektől azért, hogy ne a testileg és lelkileg is elfáradt nyugdíjas szülőkre háruljon a folyamatos otthongondozói munka, hanem felnőtt, fogyatékos gyermekeik végre önállóan élhessenek. Az ENSZ 2007-ben ratifikált Fogyatékosügyi Egyezményének megfelelően az állami szervek kötelesek lennének megfelelő támogatott lakhatást biztosítani, ahol a felnőtt fogyatékos emberek az önálló életükhöz kapnak segítséget.

A TASZ személyiségi jogi pert indított a tizenkét felperes képviseletében az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, mint a fogyatékos személyekért felelős minisztérium és fenntartó ellen. A per célja az volt, hogy a bíróság kimondja: az állami szervek megsértették, és máig sértik a felperesek emberi méltósághoz, egyenlő bánásmódhoz és magánélethez fűződő személyiségi jogait azzal, hogy nem tartanak fenn a törvénynek megfelelő támogatott lakhatást a fővárosban és környékén.

A Fővárosi Törvényszék ítéletében megállapította, hogy az állami szervek mulasztása súlyosan sérti a hat felperes család személyiségi jogait, és számukra azonnal létre kell hozni támogatott lakhatási férőhelyeket. Az elszenvedett súlyos lelki szenvedéseik miatt fejenként 5 millió forint nemvagyoni kártérítés illeti meg őket. 

„Elmondhatatlanul örülünk a bíróság kirívóan magas színvonalú ítéletének, amely végre elégtételt jelenthet az évtizedek óta küzdő anyáknak és gyermekeiknek, és újra hitet adhat nekik és sorstársaiknak abban, hogy van értelme küzdeniük gyermekeik önálló lakhatásáért, saját méltóságukért” – mondta Boros Ilona, a TASZ Egyenlőségprojektjének vezetője. “Remélem, hogy az ítélet precedensként szolgál majd” – tette hozzá  dr. Pető Márk ügyvéd, aki a felpereseket képviselte - tájékoztatta szerkesztőségünket a jogvédő szervezet.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.