Márki-Zay: A mostani ellenzék okosabb, igazságosabb rezsicsökkentést csinálna

Pintér Bence 2021-12-08 21:53:49
A Völner-ügyről elmondta: abszurdum, hogy mint kiderült, „egy bűnöző hallgatott le ártatlan embereket”.

„Egy bűnöző hallgatott le ártatlan embereket” – mondta a Völner-botrányról Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt az Egyenes Beszéd műsorában, utalva arra, hogy a nyári lehallgatási botrányban Völnert nevezték meg, mint aki aláírta azt, hogy kit lehet lehallgatni a Pegasus kémszoftverrel. Kiemelte: októberben elvették Völner Páltól a végrehajtók felügyeletét, tehát ekkor szerinte már tudtak erről az ügyről a Fideszben, Orbán Viktor mégis szerepelt még vele közös kampányvideón.

Márki-Zay szerint olyan bizonyítékok merültek fel a Völner korrupciós ügyében, hogy még Polt Péter főügyész sem tudta őt tovább mentegetni,

alaptalan tehát szerinte az a kormánypárti szólam, hogy Völner lebuktatása önmagában azt jelentené, hogy nincs is szükség arra, hogy csatlakozzon az ország az Európai Ügyészséghez.

Szó esett arról is, hogy el lehet kezdeni az aláírásgyűjtést két Karácsony Gergely-féle népszavazási kérdésben: a Fudan-egyetem ügyében, illetve abban a kérdésben, ami arra irányul, hogy járjon-e az álláskeresési járadék három helyett kilenc hónapig. A miniszterelnök-jelölt arra kért mindenkit, hogy segítsenek az aláírások összegyűjtsében. Szerinte a Fidesz népszavazási kérdései fölsölegesek és gyülöletkeltőek.

Jól áll az új párt építése Márki-Zay Péter szerint, az Új Világ Néppárt és az Új Kezdet egyesülésével, sok pártfüggetlen civil bevonásával jön majd létre.

Ő azonban egyelőre nem fog belépni ebbe, mert a választásig pártfüggetlen akar maradni, utána viszont ennek a pártnak a frakcióját erősítené. Európai színtéren az új párt az Európai Néppárthoz csatlakozna, ahová Donald Tusk, az Európai Tanács volt elnöke, a pártcsalád vezetője hívta meg Márki-Zayékat.

Végül szó esett a rezsicsökkentésről, amelynek kapcsán a kormánypárti média hetek óta arról cikkez, hogy Márki-Zay Péter azt megszüntetné. Azt elismerte a miniszterelnök-jelölt, hogy korábban népbutításnak nevezte a rezsicsökkentést, azt azonban hangsúlyozta, hogy soha nem mondta, hogy megszüntetné azt. Szerinte az ellenzék okosabban és igazságosabban tudná csinálni a rezsicsökkentést, amit elmondása szerint a Fidesz a szegények adójából finanszíroz a gazdagok medencefűtésére is, miközben a fával fűtőknek semmi sem jár.

Szólj hozzá!

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.