Ungár Péter: Kásler a megérdemelt 500 ezer forint helyett töredéknyi, bruttó 75 ezer forintos juttatást ígér

Fehér Buda 2021-12-07 15:14:11
Az LMP valódi megbecsülést követel a szociális szféra minden egyes dolgozója számára.

"Miközben Kásler Mikós a szociális dolgozók megbecsüléséről beszél általánosságban, addig a 90 ezer szférában tevékenykedő helyett kiemeli a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában lévő intézmények dolgozóit, ezzel is megosztva a szociális szektort, ráadásul úgy, hogy a megérdemelt 500 ezer forint helyett, töredéknyi, bruttó 75 ezer forintos juttatást ígér" - írja egy Facebook-posztjában Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője. 

 

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

 

Ungár hozzáteszi, hogy szerinte Kásler mindezt egy elenyésző és szánalmas összegű, toldozott-foldozott 20%-os béremeléssel kiegészítve tette, annak ellenére, hogy a szociális dolgozók pótolhatatlan és mentálisan és fizikálisan is jelentősen megterhelő munkát végeznek és mindezek mellett ők is a mindennapi megélhetéssel küzdenek. A képviselő hozzáteszi, hogy az LMP valódi megbecsülést követel a szociális szféra minden egyes dolgozója számára, és azért dolgoznak, hogy a szféra dolgozói fenntartótól függetlenül kapjanak 500 ezer forintos egyszeri juttatást, és tisztességes béremelést.

"Önnek is megerősítő adventi készülődést és áldott Karácsonyt kívánunk Miniszter Úr!" - zárja a bejegyzést Ungár.

Szólj hozzá!

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.