Ellenzéki pártok Varga Judit lemondását követelik a Völner-ügy miatt

Papp László Tamás 2021-12-07 14:07:00
A Momentum és a Jobbik is az igazságügyi miniszter távozását akarja.

Ma kiderült, hogy Varga Judit azon államtitkárának kezébe adta azt a döntést, hogy ki ellen vethetik be Magyarországon a Pegasus kémszoftvert, aki még Polt Péter ügyészsége szerint is korrupt, és folyamatosan milliós összegeket fogadott el készpénzben a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől

– írja Facebook-posztjában Donáth Anna, a Momentum-elnöke.

Ha a Bírósági Végrehajtói Kar le tudja fizetni Völnert, vajon kinek tett még „szívességet"?

Engedélyezhette bárki lehallgatását kenőpénzért cserébe? 

– tette fel a kérdést Donáth Anna.

Völner Pál lemondott. De Varga Judit igazságügyi miniszternek is le kell mondania, mert hagyta, hogy egy megvesztegethető államtitkára feleljen a lehallgatások engedélyezéséért

– fogalmaz a Momentum elnöke.

A miniszter nem csak képtelen ellátni feladatát és mással végezteti a lehallgatások engedélyeztetését, de saját minisztériumát és beosztottait is képtelen felügyelni. Azonnal le kell mondania

– tette hozzá Donáth Anna.

Hogy Orbánék egy maffiaállamot építettek, annak régóta kézenfekvő bizonyítékai vannak. Hogy lopnak, az sem újdonság, hiszen „amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz legfőbb politikája"

– fogalmaz a Jobbik közleménye.

Az viszont, hogy többmilliós csúszópénzeket tömköd egy kormánytag a saját zsebébe, ráadásul a végrehajtói kar elnökének letartóztatását követően kerül a képbe, botrány a köbön

– fűzik hozzá.

Sejthető volt, hogy a végrehajtói kar elnökének letartóztatása csak a jéghegy csúcsa.

Nem volt véletlen a hetek óta tartó hírzárlat, ahogy Gulyás miniszter múlt heti kormányinfós, zavaros kommunikációja is új értelmet nyer

– véli a Jobbik.

Azóta ugyanis kiderült, hogy a Legfőbb Ügyészség hivatali vesztegetés gyanúja miatt kezdeményezi Völner Pál államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését.

A gyanú szerint ugyanis a fideszes államtitkár, Varga Judit helyettese a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott

– folytatódik a közlemény.

Ami különösen vérlázító, hogy a gyanú szerint azoktól a végrehajtóktól kapta, akiknek a ténykedése folytán családok tízezrei kerültek az utcára a Fidesz-kormányzás több mint egy évtizedében.

Bízunk benne, hogy mihamarabb arra is fény derül, hogy a fideszes kormánytag ezért mit intézett el, milyen „szolgáltatást" nyújtott mindezért cserébe,

hogyan működik valójában Orbán pókhálója

– fogalmaz a Jobbik közleménye.

Joggal érdekelheti a közvéleményt az is, hogy a kamerák elől előszeretettel menekülő Varga Judit igazságügyi miniszter mit tudott a kollégája ügyleteiről. Feltételezzük, ez is szóba került, amikor Völnerrel együtt figyeltek meg és hallgattak le független újságírókat, üzletembereket és ellenzéki politikusokat

– teszik hozzá.

A néppárti Jobbik szerint Völner Pál lemondásával nem úszhatják meg Orbánék. Helyettesét követve Varga Judit is haladéktalanul vegye a kabátját!

Fizessenek a tolvajok, jólétet minden magyarnak!

– zárul a Jobbik-közlemény.

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.