Kényszertörlés alá került a részben önkormányzati tulajdonú, az adventi vásárt is szervező Győri Vásár Kft.

Papp László Tamás 2021-12-06 15:49:00
Bozsoky Milán ügyvezető szerint idén is ugyanazok az emberek végzik az érdemi szervezést, csupán más cég bevonásával. Az ügyvezetőt, illetve a polgármestert megkérdeztük a kényszertörlési eljárás okáról is.

Az Opten cégnyilvántartó portál szerint a jelenleg a győri önkormányzat, valamint Bozsoky Milán Ferenc ügyvezető, továbbá egy másik magánszemély, Galló Zoltán Szabolcs tulajdonában lévő Győri Vásár Kft. 2021. október 22-e óta kényszertörlési eljárás alatt áll.

A bíróság a céget eltiltja a további működéstől, egyben megszűntnek nyilvánítja és elrendeli a cég elleni kényszertörlési eljárás lefolytatását

– írta végzésében a Győri Törvényszék Cégbírósága.

A cég már tavaly is nehéz helyzetben volt.

„Ez az év cégünket sem kímélte, komoly veszteségek sora övezte hónapjainkat. Elvesztettük ügyvezetőnket, a néhai Bozsoky Zoltánt, aki maga is rengeteget tett a győri rendezvények jelenlegi színvonaláért.

Idén az összes rendezvényünk törölve lett. Gyakorlatilag ebben az évben 0 Forint árbevételt érünk el. Megismertük ennek a pandémiás időszaknak a rossz oldalait, nem kell bemutatni”

– írta lapunkhoz 2020. december 11-én eljuttatott közleményében az ügyvezető.

Ugyanakkor a Győri Vásár Kft. már a járvány előtt, a 2019-es évben is nullás bevételt produkált, (pedig akkor még meg volt tartva a vásár) emellett

2010 és 2021 között összesen 23 végrehajtási eljárás indult ellenük.

(2015 óta az összes ilyen eljárás - szám szerint kilenc - a NAV részéről indult.) Tehát a pénzügyi helyzetük nem igazán biztató. 

Az adventi vásár idén.

Fotó: Fekete Miklós

A cég ügyvezetője megkeresésünkre ezt mondta:

A Győri Vásár Kft. egy könyvelői malőr miatt került ebbe az eljárásba, mivel egy papír nem jutott el a címzetthez. Ez egy ideiglenes állapot, ami a jogi határidők lejártával orvosolható, jelenleg is a megoldásával foglalkozom

– állítja Bozsoky Milán Ferenc.

A Győri Vásár Kft. 2020. évi beszámolójának kiegészítő mellékletében az áll, hogy a számviteli bizonylatok jelenleg nem fellelhetőek:

Fotó: e-beszamolo.im.gov.hu

Viszont Dézsi Csaba András polgármester a győri adventi vásáron kirobbant macskaprém-botrány ügyében (melyben állatkínzás miatt rendőrségi nyomozás folyik, amiről az Ugytudjuk is beszámolt) ezt írta a 2021. november 30-i posztjában:

Kértük a Győri Vásár Kft.-t, hogy a vállalkozóval a szerződést azonnali hatállyal mondja fel és haladéktalanul távolítsa el az árusok köréből.

Csakhogy ekkor a kényszertörlési eljárás már több mint egy hónapja folyt a céggel szemben.

Macskákról nyúzott bundákat árultak a győri adventi vásárban

Tegnap jelent meg a poszt az egyik állatvédő Facebook-csoportban, hogy macskabundát árulnak a győri karácsonyi vásáron. Ugyancsak a közösségi oldalon értesültünk róla, hogy rendőri intézkedés is történt, melyre rá is kérdeztünk a megyei kapitányságnál. Az Ön által feltett kérdésekkel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az ügyben a Győri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya állatkínzás vétsége miatt büntetőeljárást indított - válaszolták.

Polgármester Úr a posztjában azért említett minket, mivel hosszú évek óta dolgozunk együtt eredményesen a várossal, annak idején az első városi rendezvényeket még édesapám, a cég akkori tulajdonosa kezdte el üzlettársával, bizonyosan emlékszik például a Magvassy Sportcsarnoknál tartott Győri Általános Vásárokra vagy akár a jelenleg is zajló Adventi Vásárra

– fogalmazott Bozsoky Milán Ferenc ügyvezető.

Édesapám a tavalyi év során tragikus hirtelenséggel elhunyt, így a cégben való tulajdonrészt én örököltem és vittem tovább, de szerencsére a kapcsolati hálónk megmaradt, és tevékenységünket zavartalanul folytathattuk

– tette hozzá.

Az idei évben a kényszertörlési eljárás miatt így mi nem tudtunk szerződni a kereskedőkkel, de a szervezői gárda nem változott, ezért is hivatkozott ránk a Polgármester Úr, mint a Győri Vásár Kft. csapata, mivel ugyanazok az emberek végzik az érdemi szervezést, csupán más cég bevonásával

– mondja Bozsoky

Nem gondolom, hogy ennek a cikknek nagy hírértéke lenne, mivel teljes mértékben szabályos a szervezés, és évtizedek óta foglalkozunk ezzel a rendezvénnyel, csupán az előbb említett hiba miatt kényszerültünk az idei évben egy másik név alatt futni

– véli az ügyvezető, hozzáfűzve:

Bármilyen további kérdése van, szívesen állok rendelkezésére, de kihangsúlyoznám, hogy politikai jellegű témákban nem szeretnénk oldalt vállalni, mivel a semlegesség jegyében végezzük munkánkat megalakulásunk óta

– mondta Bozsoky Milán Ferenc.

Megkérdeztük az ügyben Dézsi Csaba András polgármestert is, de ő idáig nem reagált.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.