Ukrajnában csaknem háromezer pedagógust függesztettek fel az állásából a védőoltás hiánya miatt

Fehér Buda 2021-11-28 20:09:00
Visszakaphatják az állásukat, ha felveszik az oltást.

Az általános és középfokú oktatási intézményekben mintegy 2800 pedagógust függesztettek fel az állásából Ukrajnában, amiért nem vette fel a koronavírus elleni védőoltást - közölte Szerhij Skarlet oktatási miniszter a Telegram üzenetküldő portálon. A legtöbb pedagógust, 384-et a nyugat-ukrajnai Rivne megyében, a második legtöbbet, 281-et pedig Kijev megyében bocsátották el. Amennyiben felveszik a védőoltást, visszakaphatják az állásukat, teszi hozzá az MTI.

Ukrajnában a pedagógusok is azon foglalkozásúak kategóriájába tartoznak, akik számára kötelező a védőoltás. Az oktatási szféra dolgozói novemberig kaptak haladékot arra, hogy beolttassák magukat, különben az úgynevezett országos karantén ideje alatt nem dolgozhatnak és így munkabért sem kapnak. Az adaptív, azaz régiónként a járványhelyzet súlyossága szerint eltérő korlátozásokkal járó óvintézkedések rendszerét nevezik karanténnak Ukrajnában. Ezt először tavaly március 12-én vezették be az országban, és ezután többször meghosszabbították. Legutóbb szeptember 20-án év végéig meghosszabbította a kormány.

Fotó: MTI/Komka Péter

Az oktatási miniszter közölte, hogy jelenleg 1200 iskolában zajlik a tanítás távoktatásban, mert a tanári karnak nincs minden tagja beoltva. Hozzátette, hogy a pedagógusok vakcinálása folytatódik. Eddig az általános és középiskolák pedagógusainak 96,5 százaléka vett fel legalább egy dózist a védőoltásból, 86,4 százalékuk - mintegy 563 ezren - pedig teljesen immunizáltak, azaz mindkét adagot megkapták. Közben az egészségügyi tárca által közölt legfrissebb adatok szerint ötre nőtt a járványhelyzet szerinti jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriába sorolt régiók száma az országban, ezek között van Kárpátalja is. Az eggyel súlyosabb kockázatú narancs besorolásban egy megye maradt, a régiók java része, az ország 24 megyéjéből 18, valamint a főváros Kijev viszont továbbra is a legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös kategóriában van.

Ukrajnában vasárnapra az eddig azonosított fertőzöttek száma 7 483-mal 3 422 023-ra, az elhunytaké négyszázzal 85 117-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint háromezerrel 426 669-re csökkent. Az elmúlt napon 3456 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 10 904 799-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 2 384 662-en pedig még csak az első adagot kapták meg. Szombaton 139 476 embert oltottak be az országban.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.