Orbán: meghosszabbítjuk az oltási akcióhetet

Papp László Tamás 2021-11-26 07:44:00
A miniszterelnök a közszolgálati rádióban beszélt a járványhelyzetről. De nem maradhattak ki az örök slágertémák: a migránsok, Soros és Brüsszel sem.

Orbán Viktor szerint nehéz kiismerni a magyarokat. Komolyan veszik a fenyegetést, de az adóbevalláshoz hasonlóan sokan az utolsó pillanatra hagyják az oltást is.

Erre tekintettel meghosszabbítják az oltási hetet, jövő héten is lesz erre lehetőség.

A kormányfő szerint a legtöbben a 3. oltást veszik fel, az elsőt jóval kevesebben.

Tavaly kiskarácsony volt, idén lehet nagykarácsony, de csak akkor, ha minél többet felveszik a harmadik oltást

– mondta.

Orbán nem zárja ki a lezárás lehetőségét, de úgy véli: az csak lassítja a járványt, a megoldás a 3. oltás.

Az idei évben több mint 100 ezer migránst állítottak meg a magyar határon, ez háromszoros növekedés a tavalyihoz képest".

December 20-án jön az első szállítmány 5-11 éves gyerekeknek is adható vakcina. 130 ezer adag jön ebből Magyarországra.

Orbán Viktor azt mondta: a migránstámadás három irányból érkezik:

Olaszország felől, Belaruszon át, Lengyelország felől, valamint elsősorban Balkán felől.

„Az unió azt szeretné, hogy ez a százezer ember legyen itt Magyarországon” – mert az EU nem fogadja el, hogy a határon át Magyarország visszadobja őket a határon.

Az Unió Soros Györgynek ad pénzt, de a határvédekezésre nem 

– állítja Orbán.

Magyarország nem akar bevándorlóország lenni, Németország viszont már célként tűzte ti, hogy azzá váljon

– tette hozzá.

“Nem a piac érdekel, hanem a magyar emberek”

– mondta a kormányfő a rezsicsökkentést ért bírálatokra reagálva. 

“Nem tudom, ki az a Mr. Piac, aki bekopogtat az ajtón”

– ironizált Orbán szerint ez egy megvédhető, jó rendszer, így Brüsszelben is megvédtük.

A multik ettől nem boldogok, mert az ön zsebéből több pénzt szeretnének kivenni

– válaszolta a műsorvezetőnek. 

A magyar kormány nem a multik, hanem az emberek oldalán áll

– tette hozzá.

Az ekhót, a kisvállalati adót csökkentjük, az iparűzési adót is megfeleztük ss nem fogjuk visszaemelni a korábbi szintre.

– mondta el az adócsökkentésekkel kapcsolatban.

A babakötvény utáni kedvezményeket is megduplázza a kormány.

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.