Megújultak az Újkért Horvátzsidánnyal és a Szombathelyt Jákkal és Körmenddel összekötő útszakaszok

Fehér Buda 2021-11-26 19:05:17
Összesen 950 millió forintot költött el a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el, tudtuk meg a Közút közleményéből. A program keretében Vas megyében a 8624-es jelű Újkér-Horvátzsidány összekötő út és a 8707-es jelű Körmend-Ják-Szombathely összekötő út4,2 kilométeres szakasza teljeskörűen megújult. 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként 4,2 kilométeren újult meg a 8624-es jelű, Újkér-Horvátzsidány összekötő út, a kivitelező nettó 521,53 millió forintból valósította meg a beruházást. Az Újkér-Horváthzsidány összekötő út 2+848 és 7+100 kilométerszelvények közötti szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelező gondoskodott 2,7 km hosszon a meglévő pályaszerkezet felmarásával és újrahasznosításával új alapréteg, majd 10 cm vastagságban melegaszfalt burkolat építéséről. További 1,5 km hosszon szintén melegaszfaltból kiegyenlítőréteg és új kopóréteg épült. A munkát padkafeltöltés, új burkolatjelek felfestése és közúti jelzőtáblák cseréje zárta.

Fotó: Pixabay

Ugyanezen program részeként újult meg 4,1 kilométeren a 8707-es jelű, Körmend-Ják-Szombathely összekötő út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező nettó 431,51 millió forintból valósította meg a beruházást. A Körmend-Ják-Szombathely összekötő út 2+361 és 6+535 kilométerszelvények közötti szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelező gondoskodott 3,5 km hosszon a meglévő út pályaszerkezeti anyagának felmarásával és újrahasznosításával új útalap, majd melegaszfaltból két rétegben, aszfaltburkolat építésérő. További 0,6 km hosszon új aszfalt kopóréteg épült. A felújítás befejezéseként padkafeltöltést, burkolatjel festést, valamint a KRESZ táblák cseréjét végezte el a kivitelező.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Vas megyében 2018-ban 0,4 kilométernyi, 2021-ben 8,3  kilométernyi út felújítása valósult meg európai uniós forrásból. A programró

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.