Az Európai Gyógyszerügynökség zöld utat adott az 5-11 évesek oltásának az EU-ban

Fehér Buda 2021-11-25 15:24:59
A végső döntést az Európai Bizottság hozza majd később.

Kiterjesztette a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni oltóanyagának alkalmazását az 5–11 éves gyerekekre is az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), írja a HVG.hu. A szervezet csütörtökön rendkívüli ülést tartott, már októberben nekiláttak áttanulmányozni a gyártó által benyújtott dokumentumukat. 

A döntés értelmében

az 5-11 éves korosztály számára, a teljes Európai Unióban, így itthon is alkalmazni lehet majd a Pfizer vakcináját, ha a nemzeti hatóságok is úgy döntenek.

A Comirnaty dózisa viszont kisebb lesz az 5-11 évesek számára, ők 10 mikrogrammot kapnak, míg a felnőttek 30 mikrogrammot kapnak, két dózisban.

A Pfizer kísérleteiben 4 ezer 500 gyermek vett rész, ők 6 hónap és 11 év között voltak. A klinikai vizsgálatokat az Egyesült Államokban, Finnországban, Lengyelországban és Spanyolországban végezték el, melyek végére kiderült, hogy ebben a korosztályban az alacsonyabb dózis ellenére a vakcina ugyanolyan jó immunválaszt alakított ki, mint a 16–25 évesek között, az oltóanyag a kicsiknél 90,7 százalékos hatékonysággal előzte meg a koronavírus-fertőzést.

A HVG hozzáteszi, hogy mellékhatások a gyerekeknél szintén nem különböztek: az alanyok a leggyakrabban karfájdalomról, a beadás helyének duzzanatáról, fáradtságról, fejfájásról, izomfájdalomról, hőemelkedésről és lázról, esetleg gyulladt nyirokcsomókról, hányingerről és étvágytalanságról számoltak be, de ezek általában 1-2 nap alatt elmúltak. Érdekesség azonban, hogy a gyerekeknél általában a második dózis után jelentkeztek ezek a mellékhatások.

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.