490 kilométeres futóversenyt teljesített a Haladás volt erőnléti edzője

Kovács Lilla 2021-11-24 18:18:00
Ferenczi István öt másik társával vágott neki az Authentic Phidippides Run-nak, Maráz Zsuzsanna női pályacsúcsot futott.

Hat magyar futó, Blaskó Mihály, Bogár János, Ferenczi István, Kovács Ádám, Maráz Zsuzsanna és Toldi Péter nekivágtak a világ egyik leghosszabb aszfaltos futóversenyének, az Authentic Phidippides Run-nak. A magyar csapat tagjainak állapotát a szurkolók a csapat Facebook-oldalán követhették végig. A verseny jellegzetessége, hogy a Sparthatlon útvonalán halad, ám Spártába érve még csak a táv felénél vannak a versenyzők. 

A magyar futók közül eddig egyedül Blaskó Mihály volt az, aki teljesítette a távot, a többiek elsőbálozók voltak. A hatból öt futónak sikerült végig érnie a távon, Kovács Ádám félúton kényszerült feladni a versenyt. Az indulók közül Maráz Zsuzsanna és Toldi Péter együtt teljesítették a távot, 67 óra 54 perc és 12 másodperc kellett nekik a 490 kilométer teljesítéséhez. Maráz Zsuzsanna ezzel új női pályacsúcsot állított fel, Toldi Péteré pedig az eddigi második legjobb idő (az elsőt a verseny nyertese Lukasz Sagan futotta, ő 65 óra 53 perc 20 másodperc alatt ért végig a pályán). 

 

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

 

Blaskó Mihály a Haladás volt erőnléti edzőjével, a ZTE jelenlegi másodedzőjével teljesítette a versenyt, ők 95 óra 16 percet töltöttek a pályán. 101 óra 55 perc alatt ért be az 57 éves Bogár János, az első magyar, aki megnyerte a Spartathlont. 

 

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

 

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.