Autó hajtott a karácsonyi felvonulásba Wisconsinban, öt halott van

Papp László Tamás 2021-11-22 08:11:47
A gyanúsítottat őrizetbe vették. Több mint húszan megsérültek a Waukesha városában történt esetben.

Autó hajtott egy karácsonyi felvonulás résztvevői közé vasárnap az Egyesült Államokban, a Wisconsin állambeli Waukesha városában, több mint húszan megsérültek, a gyanúsítottat elfogták, írja az MTI a helyi polgármester és a rendőrség jelentése nyomán

közli a Telex.

Dan Thompson helyi rendőrfőnök legfrissebb tájékoztatása szerint voltak halálos áldozatok is, bár azt nem pontosította, hányan haltak meg.

Ugyanakkor közölte, hogy egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.

A SkyNews öt halottról ír és legalább 40 sérültről.

A súlyos incidens helyi idő szerint nem sokkal délután öt óra előtt történt a Milwaukeetól 32 kilométerre nyugatra található Waukeshában. A rendőrfőnök hangsúlyozta, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy az incidens terrorcselekménynek minősül-e. A történtek hátterét egyelőre nem ismerik, így az a kérdés sem tisztázott, hogy az autót szándékosan vezették-e a tömegbe.

A tűzoltóság arról számolt be, hogy 11 felnőttet és 12 gyereket kellett kórházba szállítani.

Shawn Reilly polgármester a WITI hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy tudomása szerint már elhárult a veszély. A helyi rendőrség megerősítette, hogy rendőrségi művelet van folyamatban, és felszólította a lakosokat, hogy kerüljék el a belvárost.

A CBS amerikai hírtelevízió regionális adója, a Channel 58 szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy lövések is eldördültek. A közösségi médiában megjelent felvételek szerint egy piros színű utcai terepjáró hajtott hátulról a felvonulóknak. Egy másik videón az látható, hogy a rendőrök tüzet nyitottak az útakadályon áttörő járműre.

Ahogy az épületek között sétáltunk, (...) láttuk az utcai terepjárót áthajtani padlógázzal a felvonulás útvonalán. Aztán hangos csattanást hallottunk és az elütött emberek fülsiketítő sírását és sikolyát”

– mondta Angelito Tenorio, a közeli West Allis egyik városi tanácstagja. Megerősítette, hogy az elgázoltak között gyermekek is voltak. A Twitteren több felvételen is látható volt, hogy a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Címlapkép: Twitter

 

Szólj hozzá!

A természet rejtett kincsei: az illóolajok sokoldalúsága

Az illóolajok hosszú ideje fontos részei a mindennapoknak, noha olykor talán nem is tudatosul bennünk.

SMS-ben fenyegették meg Ágh Ernőt, szombathelyi önkormányzati képviselőt

A feladó azt írta, hogy reméli áprilisban a fiával, az államtitkár Ágh Péterrel együtt bitófán fog lógni.

Váratlan családi élethelyzet miatt távozik az Egis Körmendtől Trevor Blondin

Már a holnapi, Kaposvár elleni meccsen sem lép pályára.

Számháború: A Fidesz szerint kétszer annyian voltak tegnap, mint a Tisza

Még ha a kutató számításai alapján a számok nem is ezt mutatják.

Szépen-lassan helyreállhat a vasúti közlekedés a győri fővonalon

Hegyi Zsolt közleménye szerint még nem tökéletes, de már jobb a helyzet. 

A test és a lélek egyensúlyának fontossága

Mai világunkban egyre többen keresik a testi-lelki egyensúly megteremtésének útját. Az egészséges életmód iránti igény nem csupán egy múló hóbort, hanem egyre több ember életének meghatározó részévé válik.

Az FTC-t és a Győrt is megbüntette a szövetség a drapériás eset miatt

Az FTC-Rail Cargo Hungaria elnézést kért a molinó tartalmáért, a testület előtt beszámolt arról, hogy belső döntéseket hozott a transzparenst kihelyezők kitiltására, annak érdekében, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon a zártkerti ingatlanokkal

Elsőként azok az önkormányzatok léphetnek, ahol a zártkerti területek jelentős lakhatási alternatívát vagy rekreációs funkciót töltenek be.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy gyalogos és több utas megsérült.

Dróntilalommal próbálják jelentéktelenné tenni a Nemzeti Menetet – Magyar Péter szerint retteg a hatalom

A honvédelmi miniszter katonai műveletet tervez pont akkor és pont ott, amikor és amerre a tömeg halad majd csütörtökön. 

Mentőhelikopterrel szállítottak Győrbe egy 17 éves lányt

Súlyos baleset történt egy soproni iskolában.

Megszépül a Széchenyi híd alatti partszakasz Győrben

Faállomány-felújítás kezdődik a Dózsa György rakparton.

Illegálban bontotta az autókat egy csornai nő

Több mint 11 ezer kiló hulladékot halmozott fel az udvarán.

Több mint 30 millió forintot "keresett" egy szombathelyi biztosítási csaló

Több helyről is hamis orvosi iratokkal vett fel biztosítási pénzt.