Valószínű, hogy Szombathelyt is bekapcsolják az M9-es autóút vérkeringésébe

Farkas Bazsi 2021-11-19 12:12:00
Legalábbis ezt hámoztuk ki a kormány válaszából. Ha ez valóban megtörténne, akkor Nagycenktől Szegedig autózhatnánk rajta.

Régi terve a kormánynak, hogy az M9-es autóúttal egy olyan 2X1 sávos gyorsforgalmi utat hozzon létre, ami szükség szerint 2x2 sávosra bővíthető. Ezzel egy olyan közlekedési folyósó nyílna, ami nem Budapest központú lenne és ami Nagycenktől Szegedig kötné össze a Délnyugati településeket. 

Korábban arról volt szó, hogy az út többek között érintené Szombathelyt is oly módon, hogy az út Nagycenkről indulva, a Vasi megyeszékhelyen át Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár, Dombóvár irányába haladna tovább Szegedig. 

Hogy az autóút valóban érinti majd Szombathelyt, azt Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője kérdezte meg.

Válaszában Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára konkrétumot nem írt, azt azonban közölte, hogy a pontosított nyomvonalat a tanulmánytervek elészítése után lehet majd megállapítani.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a külső közlekedési gyűrű egyes elemi már megvalósultak:

M80 Körmend - országhatár
M86 Csorna - Szombathely
M76 Hollád - Balatonszentgyörgy

Jelenleg épül:

M76 Balatonszentgyörgy - Fenékpuszta

Előkészítés alatt van:

M76 Fenékpuszta - Zalaegerszeg - Körmend
M86 Szombathely - Körmend
M87 Szombathely - Kőszeg

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.