Alec Baldwin filmjének forgatókönyvében nem is szerepelt a pisztoly, mégis meghalt az operatőr

Fehér Buda 2021-11-19 17:39:02
A film forgatókönyvírója most beperelte a színészt, amiért komoly érzelmi sérüléseket szenvedett a forgatáson.

Alec Baldwin legújabb filmjének a Rust forgatásán súlyos hibát követtek el. Az egyik jelenet forgatásán Baldwin elsütött egy pisztolyt, ami halálosan megsebesítette a film operatőrét, Halyna Hutchinst. Azt, hogy ki a felelős a végzetes hiábért, egyelőre nem derítették ki, habár sokan mutogatnak a kellékesekre, amiért éles lőszert helyeztek el a pisztolyban.

Az eset után azonban magát Alec Baldwint is beperelték, a pert a Rust forgatókönyvírója, Mamie Mitchell indította. Mitchell volt az egyébként, aki a rendőrséget is kihívta, miután a lövést eltalálta Hutchinst. A forgatókönyvíró végül azért perelte be Baldwint,

mivel a film forgatókönyvében egy szó sem szerepelt arról, hogy a színésznek abban a jelenetben pisztolyt kellene ragadnia.

Mitchell ügyvédei azzal gyanúsítják a színészt, hogy orosz rulettet játszott a stábtagok életével, amikor elsütötte a fegyvert. Baldwin mellett Mitchel a film producereinek is nekiment, a per iratai alapján őket is okolja, amiért tragédia történt a díszeletk között.

A rendőrség közben tovább nyomoz az október 21-én történt tragédiával kapcsolatban, ám eddig még senkit sem gyanúsítottak meg az operatőr halála miatt. A per irataiból azonban kiderült, hogy a pisztolyt a rendező segédje nyújtotta oda Baldwinnak, ám a segéd ekkor azt mondta, hogy a fegyverben nincs lőszer. Mitchell szerint ennek ellenére a színésznek saját magának is ellenőriznie kellett volna a kelléket, sőt, még a filmen dolgozó fegyverszakértőt is erre kellett volna kérnie.

Mitchell a pert végül érzelmi sérelem, valamint szándékos károkozásra hivatkozva indította el a pert, amellyel egy meg nem határozott összeget akar kiperelni Baldwinból.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.