Győr-Moson-Sopron megyében is elrendelték a zártan tartást a madárinfluenza miatt

Papp László Tamás 2021-11-17 17:49:44
Több mint 38 ezer pecsenyekacsa és hízólúd fertőződött meg.

Két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma; az érintett állományokat felszámolják

– közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.

  A tájékoztatás szerint a császártöltési, több mint több mint 38 ezer pecsenyekacsa törzsállatot számláló állományban a tojástermelés drasztikusan visszaesett, emellett a takarmány és a vízfogyasztás is lecsökkent. Az állatok bágyadttá váltak és megemelkedett az elhullások száma is.

Ezt tapasztalták a 620 egyedből álló hízólúd állományban is egy jászszentlászlói telepen.

A Nébih laboratóriuma mindkét esetben a madárinfluenza vírus H5N1 típusának jelenlétét mutatta ki.    

Az állategészségügyi szakemberek a jászszentlászlói állományt már a gyanú alapján felszámolták, a császártöltési állományé folyamatban van. A gazdaságok körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzeteket, valamint meghatározták a megfigyelési körzeteket.

Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások.    

A kitörésekről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat, továbbá a ma zajló V4+4 országos főállatorvosi találkozó résztvevőit is. A nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih oldalán tájékozódhatnak az érintettek

– olvasható a közleményben.    

Mint írják, a vonuló vadmadarak miatt a betegség fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.

Az általánosan érvényes előírásokon túl Bognár Lajos országos főállatorvos Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék teljes területére a kötelező zártan tartást is elrendeli

– zárul a közlemény.

Szólj hozzá!

Garanciákat kér a szombathelyi önkormányzat az egyháztól a Derkovits iskola átadási hozzájárulásához

Ha minden szereplő úgy akarja, akkor a 2025/2026. tanévtől kezdődően a Szombathelyi Egyházmegye lesz az iskola fenntartója.

Brüsszelben díjazták Szombathely zöld jövő pályázatát

A projektben egyedüli magyar városként vett részt a vasi megyeszékhely. Az elismerés további pályázatokat nyitott ki. Jelenleg 3 millió eurót várnak az EU-tól.

Önkénteseket keresnek a szombathelyi Spartan Racere

Étkezés, póló és ingyenes regisztráció az önkéntesek jutalma.

Mikor lehet jó megoldás a visszlízing?

A lízingről valószínűleg már mindenki hallott általánosságban, azt azonban már kevesebben tudják, hogy milyen típusai, változatai érhetőek el a piacon. Az egyik leghatékonyabb például a visszlízing, ami pont akkor jöhet kapóra, ha a meglévő autónkból akarunk pénzt csinálni úgy, hogy az továbbra is nálunk marad.

Csökkenő árbevétellel és nyereséggel zárta a tavalyi évet a Rába Nyrt.

57 milliárd 74 millió forint volt a cég 2024-es árbevétele.

Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon

A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes.

Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehetett át Bebes István, Körmend korábbi polgármestere

A város fejlődését szolgáló közéleti tevékenységét ismerték el.

V.Németh Zsolt megvédte Orbán ”jól sikerült” március 15. beszédét

A képviselő szerint, akinek rinocérosz bőre van, annak ne legyen mimóza lelke, és viselje a poloskázást.

8 milliárdos új gyártósor a Chio győri üzemében

Giga beruházással bővült az Intersnack Magyarország győri gyáregysége, ömleni fog az új kemencés chips a folyók városából.

Készítsd el a munkád a legújabb szoftverekkel és eszközökkel

Az innováció nem áll meg, és ennek újabb bizonyítéka a 2025-ben bemutatásra került digitális eszközök legújabb generációja, melyek valódi áttörést jelentenek a kreatív szakemberek számára. Az éledő technológiai korszak folyamatosan új lehetőségeket kínál arra, hogy ötleteinket minél pontosabbá és kreatívabbá formáljuk.

Sárvárra és Celldömölkre is benéz ma Gyurcsány

Folytatódik az DK elnökének lakókocsis országjárása.

Tényleg beolvasztják a Győri Művészeti és Fesztiválközpontot, de senki sem marad állás nélkül

A Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója szerint aki akarja, annak találnak munkát az új felállásban is. 

Hogyan segíthetnek a gyomok elleni harcban a geotextíliák?

A kertészkedők többsége bizonyára jól ismeri az örökös gyomproblémát.