Kósa Lajos büntetőjogi felelősségét pedzegették a parlamentben

Papp László Tamás 2021-11-08 18:19:54
A jobbikos Szilágyi György szerint az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke minden valószínűség szerint minősített adattal való visszaélést követett el.

Mint arról korábban beszámoltunk, múlt hét csütörtökön ült össze a Honvédelmi és Rendészeti bizottság a Pegasus-ügy kapcsán, ami után Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke ugyanakkor újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a szoftvert, de – mint mondta – ő nem lát ebben kivetnivalót.
    
    Szilágyi György (Jobbik) ma a parlamrentben az MTI szerint arról beszélt:

az elmúlt hetekben kiderült, hogy a kormány vásárolt egy izraeli, Pegazus nevű kémszoftvert, amivel ellenzéki és kormánypárti politikusokat is megfigyelt.

Hozzátette:

Pintér Sándor belügyminiszter nem nyilatkozott az ügyről arra hivatkozva, hogy államtitoksértést követne el.

Ekkor - folytatta a jobbikos képviselő - jött az

„ütős nyilatkozatairól híres Kósa Lajos”

aki elmondta, hogy a Belügyminisztérium vásárolta meg a szoftvert.


    Szilágyi György rámutatott:

Kósa Lajos minden valószínűség szerint minősített adattal való visszaélést követett el, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Ezért azt kérdezte:

hajlandó-e eljárni a kormány Kósa Lajossal szemben.    

Kontrát Károly belügyi államtitkár kijelentette:

Magyarország demokratikus jogállam, ahol az ország függetlenségének és törvényes rendjének védelme érdekében a nemzetbiztonsági szolgálatok alkotmányos működését sarkalatos törvény szabályozza.

Jelezte:

Pintér Sándor belügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottságot szeptemberben zárt ülésen tájékoztatta az említett kérdésekről és kijelentette, hogy 2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak.

Megjegyezte:

a jobbikos képviselő most olyanokkal van szövetségben, akik 2010 előtt lehallgatták az ellenzéki politikusokat, törvénytelen megfigyeléseket végeztek és az oroszokat beengedték a magyar titkosszolgálat műhelyeibe. Az államtitkár arra kérte Szilágyi Györgyöt, hogy tartsa be a törvényeket.

Szilágyi György válaszában kijelentette:

tény, hogy a kormány vásárolt egy izraeli kémszoftvert, hogy jogtalanul használta fel, hogy ellenzékieket figyelt meg, hogy ezt letagadta és titkosította, és az is tény, hogy Kósa Lajos államtitoksértést követett el.

Kontrát Károly viszonválaszában úgy reagált:

tény, hogy Szilágyi György nagyon ideges lett attól, hogy szembesítette, kivel van szövetségben Megismételte: Magyarországon 2010. május 29. óta soha semmilyen jogszabálysértő titkosszolgálati művelet nem volt.
        

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.