Februárban kapják vissza a gyermekes szülők az idén befizetett SZJA-t

Fehér Buda 2021-11-05 17:30:22
1 millió 900 ezer szülő kaphatja vissza az adóját.

Jövő februárban minden dolgozó gyermekes szülő visszakapja az idén befizetett személyi jövedelemadóját az átlagbér adószintjéig - közölte a kormányszóvivő pénteken a Facebook-oldalán. Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: az intézkedés 1 millió 900 ezer szülőt érint, és összesen több mint 600 milliárd forint támogatást jelent.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) internetes oldalán már elérhető az úgynevezett VISSZADO nyilatkozat az adó visszatérítéshez. A nyilatkozat elérhető a NAV ügyfélszolgálatain, de honlapjukról is le lehet tölteni és ki lehet nyomtani, majd be lehet nyújtani személyesen, postai úton vagy online is 2021. december 31-ig. Kiemelte, hogy az adóvisszatérítés automatikus. Azoknak viszont, akiknek adatai nincsenek meg teljes körűen a NAV-nál, most nyilatkozniuk kell. Annak például, aki családi pótlékra jogosult, de azt nem ő kapja; a magzat után jogosult várandós nő, vagy vele közös háztartásban élő házastársa; aki rokkantsági járadékban részesül, és év közben ő vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója érvényesíti a családi kedvezményt; a kisadózóként bejelentett magánszemély, és nem kap családi pótlékot; továbbá annak, aki máshova kéri az adó-visszatérítés kiutalását, mint ahová a családi pótlékot kapja - sorolta a kormányszóvivő.

Videójában Szentkirályi Alexandra ismertette azt is, hogy az érintettek miként nyilatkozhatnak a NAV-nál. Mint bemutatta, a NAV honlapján az szja-visszatérítés rovatban - ügyfélkapus azonosítással - a Nyilatkozat gombra kell kattintani. A nyilatkozat kitöltéséhez az Új nyomtatvány vagy bejelentés gombra, majd az Adó-visszatérítés csempére kell kattintani.

November közepétől a NAV előre kitölti az utalási adatokat is, ha azok a családi pótlék adatokból rendelkezésre állnak. Ezeket az adatokat ellenőrizni kell, szükség esetén pótolni vagy javítani kell - hívta fel a figyelmet a kormányszóvivő.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.