A Győri Könyvszalon nagyszínpadán debütál Dézsi polgármester új mesekönyve

Pintér Bence 2021-11-05 06:52:35
Azért más sztárvendégek is érkeznek a városba a november közepi rendezvényre.

Idén 20. alkalommal kerül sor a Győri Könyvszalonra, amely ma már hagyományos módon a Győri Nemzeti Színházba és a Kisfaludy Károly Könyvtárba invitálja a könyvek szerelmeseit – írja a GyőrPlusz.

A rendezvény hivatalos megnyitója 2021. november 19-én 11 órakor kezdődik a Győri Nemzeti Színház épületében. Hagyományos módon itt adják át a Győri Könyvszalon Alkotói Díját is, melyet idén Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, filmrendező vehet át. Az ünnepi műsorban közreműködik Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész.

A könyvvásár a színház aulájában, illetve első emeletén várja majd az érdeklődőket. Ahogy az előző években, úgy idén is találkozhatunk a legnagyobb hazai kiadókkal, de magánkiadásokat, győri szerzők munkáit, a testvérvárosaink könyveit, és a könyvtár saját kiadványait is megtaláljuk majd az asztalokon.

A 20. Győri Könyvszalon újdonságai között üdvözölhetjük Benedek Szabolcs Király! – A magyar uralkodók véresen komoly históriája című könyvét, de a rendezvény vendége lesz a lap szerint többek között Pátkai Tivadar, Péntek Imre, Oberczián Géza, Tisza Kata, Herczeg Szonja, Karafiáth Orsolya, Jenei Gyula, Süveges Gergő és Vámos Miklós is.

A győri, és környékbeli szerzők sorát erősíti Dr. Dézsi Csaba András polgármester úr legújabb gyermekkönyve, Gerzson és Panka kalandjai a dzsungelben címmel,

de Győry Domonkos, Pátkai Tivadar, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Pió Márta, Reisinger Attila és Szabó Béla fotóművész könyveit is megismerheti majd a közöség.

A 20. Győri Könyvszalon idén is színes programokkal, újdonságokkal és akciókkal várja a könyvbarátokat. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér ezek mellett meglepetéssel is készül az olvasóknak. Azok, akik a Könyvszalon idején könyvet vásárolnak valamelyik standnál vagy részt vesznek valamelyik fizetős programon, azok a blokk felmutatása ellenében ingyenesen regisztrálhatnak a győri könyvtárba. Figyelem, a lehetőség csak a Könyvszalont követő 10 napban érhető el!

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.