Várkonyi Andrea: Nagyon jó érzés, hogy egymásra találtunk Lőrinccel

Vágvölgyi Bálint 2021-11-04 09:45:03
Az álomesküvőről is beszélt a műsorvezetőnő.

Hosszabb interjút adott a HOT! magazinnak Várkonyi Andrea, aminek témája elsősorban szerelme, illetve az idei álomesküvője volt az ország leggazdagabb emberével, Mészáros Lőrinccel - írja a Blikk.

Várkonyi beszélt az új könyvéről is, amiben a saját életéből merített példákkal kicsit közelebb tudnak kerülni hozzá az olvasók.

„Több mint egy évig készült, közben az ember óhatatlanul változik, nekem pedig különösen mozgalmas volt ez az időszak. Amikor elkezdtem dolgozni a könyvön, egyedülálló anyukaként nem magányosan, mégis egyedül éltem, mire pedig megszületett az utolsó fejezet, már ott volt a férjem, aki mellett kiteljesedett az életem. Ez a változás óhatatlanul hatással volt a könyv tartalmára is” –  mondta.

Aztán szóba került A KAPCSOLAT is.

– Nagyon jó érzés, hogy egymásra találtunk Lőrinccel. Így, pár héttel az esküvő után olyan jó kimondani, hogy a férjem! És legalább ennyire jó azt hallani, amikor rólam mesél, amikor azt mondja: a feleségem. Rengeteg kifejezés létezik két ember kapcsolatára, lehet pár, élettárs, férj és feleség... Mi abszolút társként tekintünk egymásra, nincs olyan téma, amit kerülni kellene, vagy amit ne egymással beszélnénk meg először. Kifejezetten mély a kapcsolatunk, odafigyelünk egymásra – mesélte Várkonyi.

Aztán beszélt még arról is, hogy korábban azt gondolta, hogy nem fog házasságot kötni egyetlen férfival sem,

"ám amikor megismertem Lőrincet, minden olyan magától értetődővé vált".

Kiderül még az is, hogy édesapja vezette az oltárhoz, az esküvő pedig vidám hangulatban telt.

Szólj hozzá!

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.