Jöhet az ElkXrtuk 2: Nem kicsit, nagyon c. film

Nagy Donát 2021-11-04 15:13:57
A játékfilm első részének producere szerint a lovasroham kimaradt az alkotásból, így nem kizárt egy második rész leforgatása.

Az elkövetkező napokban átlépjük a százezres nézőszámot, szóval azt gondolom, hogy ez egy egyértelmű sikertörténet

– mondta az Origónak adott interjúban Kálomista Gábor producer, akit az ElkXrtukról című mozifilmről kérdezett a kormányközeli portál, írja a HVG.

A kérdésre, hogy a film ezek után kaphat-e folytatást, Kálomista azt mondta:

Kizárni semmit sem lehet. Ezek megtörténtek, de a legbrutálisabb október 23-i eseménysor, a lovasroham még nincsen feldolgozva. Ezek jó kiindulópontjai lehetnének az azt követő három évben történt magyarországi eseményeket feldolgozó alkotásnak.

Elk*rtuk: önleleplező NER-konteómozi

Ahogy peregtek a 2006 őszéről szóló film képei, jelenetei, mind jobban felerősödött bennem ugyanaz az érzés, ami a Kurszk tengeralattjáró tragédiájáról 2019 januájában bemutatott mozialkotásnál kerített hatalmába. Mint ismert, az orosz elnök, a katasztrófa elhibázott kezeléséért sokak által felelősnek tartott Vlagyimir Putyin egyszer sem jelenik meg a filmben.

Kálomista szerint „minden szinten, mindenhol megtámadják a filmet”, de „a magam részéről nem veszem komolyan, mert sejtem, mi a cél. Baloldali propaganda célja van, hogy ezt is el lehet mondani, ezt is lehet csinálni.”

Kálomista szerint „nagy az érdeklődés" a film november 9-i, brüsszeli bemutatója iránt. Szerinte sok külföldi jelezte, hogy el szeretne jönni.

A 2006-os zavargásokat "feldolgozó" politikai játékfilmről készült kritikánk itt olvasható.

Szólj hozzá!

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.