Ingyen odaadhatja bárkinek az állam a sportlétesítményeit, még a választások előtt

Nagy Donát 2021-11-04 07:45:00
Törvényt módosítanak, hogy megcsinálhassák a állami vagyon átjátszását.

Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter olyan törvénycsomagot terjesztett az Országgyűlés elé, aminek az egyik eleme módosítaná a sportról szóló törvényt – írta az Alfahír.

A sporttörvény 64. bekezdésében ugyanis eddig az állt, hogy

az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonú ingatlanok a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium előzetes egyetértésével adhatók ingyen önkormányzati tulajdonba.

Csakhogy az új verzióból kiszedték azt a kikötést, hogy önkormányzatoknak lehet ingyen odaadni a létesítményeket.

A miniszteri javaslat szerint ezután

az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonú ingatlanok a sportpolitikáért felelős miniszter előzetes egyetértésével sportcélokra adhatóak ingyenesen tulajdonba.

Vagyis a szöveg nem nevesíti, kinek adható ingyen oda az állami vagyon.

A következő részletben az áll:

Az ingyenesen tulajdonba kapott, a tulajdonátruházás időpontjában az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonban lévő ingatlant a tulajdonszerző a tulajdonszerzést követő 15 évig köteles elsődlegesen sportcélokra használni, és ezt az ingatlan másodlagos jellegű hasznosítása sem veszélyeztetheti.

A cikk szerint a törvény indoklásában nem adnak érdemi magyarázatot arra, miért kerülhet ingyen magánkézbe állami vagyon, csak azt írják, az állami vagyonról szóló törvényben „megjelölt kedvezményezettek körének bővülésére tekintettel szükséges” például az önkormányzatok kihagyása.

Magyarán sportcélokra ingyen kijátszhatók lesznek az állami vagyonelemek.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.