Szájba vágta a rendőrt a sürgősségin, két év börtönt kapott egy szombathelyi férfi

Székely Zoárd 2021-11-02 12:01:00
Balhé volt a Markusovszky Kórházban.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönt szabott ki a Szombathelyi Járásbíróság egy vádlottal szemben, továbbá a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére elrendelte a pártfogó felügyeletét.

A tényállás szerint a vádlott 2020. január 20-án 23 óra körül megjelent a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház sürgősségi osztályának várótermében, ahol orvosi ellátást kért. Rövid időn belül nézeteltérései adódtak a kórházban dolgozó személyzettel, majd szitkozódni és kiabálni kezdett, amelyre tekintettel az egyik ápoló a rendőrségre bejelentést tett.

A bejelentésre négy járőr megjelent a kórházban, majd beazonosították a vádlottat, aki a váróteremben ült. A járőrök meghallgatták a jelenlévő kórházi dolgozókat, ezt követően odaléptek a vádlotthoz és felszólították, amennyiben nincsen szüksége kórházi ellátásra, hagyja el az épületet, ne akadályozza a kórházi dolgozók munkáját. A vádlott a rendőrök többszöri felszólításának nem tett eleget, ezért az egyik járőr a válla alatt, egy kézzel, különösebb erőkifejtés nélkül kivezette a kórház épületéből.

A sürgősségi osztályról kiérkezve, a bejárati ajtótól körülbelül 5 méterre, az udvaron a vádlott hirtelen megfordult, majd egy hátrafelé indított mozdulattal, egy alkalommal, közepes erővel, bal öklével szájon ütötte a járőrt, aki az ütés miatt 8 napon belüli gyógytartamú sérülést szenvedett el.

A vádlottat közvetlenül az ütést követően az intézkedő rendőrök a földre vitték, és megbilincselték.

A büntetővégzés jogerős.

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.