Miskolcon kapott ki a Haladás

Farkas Bazsi 2021-11-01 21:51:00
Emberhátrányban fejezte be a Hali.

DVTK - Szombathelyi Haladás 2-0 (0-1)

Diósgyőr, DVTK Stadion, 1500 néző, NB II-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Pillók.

DVTK: Póser – Szeles (Bertus, 58.), Szatmári, Hegedűs - Eperjesi, Oláh, Zsemlye (Kocsis, 76.), Molnár G., Bokros - Horváth Z., Könyves (Németh Márió, 84.). Edző: Kondás Elemér.

Haladás: Rózsa - Mocsi, Guzmics, Németh Milán, Bosnjak - Kiss B. (Tóth Máté, 68.), Csilus, Szekér, Doktorics (Debreceni, 76.) - Tóth-Gábor (Monori, 46.), Horváth R. (Kállai Z., 46.). Edző: Németh Szabolcs.

A Haladásban sérülés miatt Délczeg Gergely, Hegedűs Márk és Devecseri Szilárd, eltiltás miatt Holdampf Gergő és Kállai Kevin hiányzott. S nem játszhatott Tóth Milán sem, a támadó vasárnap reggelre lebetegedett. Nyári visszatérése óta először volt kezdő bajnoki-mérkőzésen Guzmics Richárd.

Mindkét csapat óvatosan kezdett, a Haladás már saját tizenhatosánál letámadta ellenfelét – ez nem ízlett a hazaiaknak. Aztán a diósgyőriek kerültek mezőnyfölénybe, a szombathelyiek viszont stabilan védekeztek. Egészen a félidő derekáig, amikor az előrehúzódó Szatmári Csaba révén megszerezték a vezetést a hazaiak. A vasiak rátettek egy lapáttal, de kapura semmi veszélyt sem jelentettek, viszont a támadóharmadban rengeteget rontottak. A diósgyőriek támadásai veszélyesebbek voltak, de a kapu előtt ők is hibáztak.

A szünetben kettőt is cserélt Németh Szabolcs, Tóth-Gábor Kristóf és Horváth Rajmund helyett Monori Norbert és Kállai Zalán állt be. Öt perc telt el a második félidőből, amikor Szekért második sárga lappal kiállította a játékvezető – tíz főre fogyatkoztak a vasiak. Emberhátrányban és hátrányban is mentek előre a vendégek, de nehéz dolguk volt a jól záró hazai védelem mellett. A diósgyőriek viszont előnyük birtokában nyugodtan futballozhattak és kontrázhattak. Változatos volt a meccs, de mindkét oldalon sok hiba tarkította a játékot. Aztán a hajrában egy Haladás-szöglet utáni kontrából a hazaiak szereztek gólt.

A DVTK megérdemelten nyert az ezúttal halványabb teljesítményt nyújtó és a második félidő nagy részében emberhátrányban futballozó Haladás ellen.

Forrás: Szombathelyi Haladás

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.