Ne feledd: holnap hajnalban óraátállítás!

Papp László Tamás 2021-10-30 11:32:01
2021. október 31-én hajnali 3-ról 2-re tekerik a kronométereket. De miért nem tudták az Unióban eltörölni az időszámítások közti ugrálást? Lentebb ezt is megtudhatod.

Szombatról vasárnapra virradóra, hajnali 3-kor egy órával vissza kell állítani az órákat.

Idén jár le az óraátállítás eltörlésének határideje, de az uniós tagállamok nem tudtak közös nevezőre jutni, és úgy tűnik, a jövőben sem  fogják igazán erőltetni. Egyelőre nem tudni, meddig marad a mutatók tekergetése.

– írta a téma körüli huzakodásról a 24.hu.

Egyelőre úgy tűnik, jövő tavasszal, majd ősszel és azt követően is tekergetjük a mutatót, az Unió ugyanis belátható időn belül nem fogja eltörölni az óraátállítást.

Jelen állás szerint legkorábban 2024-ben várható döntés. Ebben a történetben a tagállamok a ludasak, megegyezés híján pedig nem fogják eltörölni az óraátállítást

– emlékeztetett a portál.

Fotó: Pixabay

Egy márciusi felmérés szerint egyébként a magyarok 80 százaléka szabadulna az állítgatástól, ezen belül kétharmad pedig a nyári időszámítást választaná. Érthető, hiszen az az indok fájóan egyszerű: akkor tovább lenne világos télen is

– szól a 24.hu korábbi cikke.

Igen ám, de ezzel a napkelte is egy órával későbbre csúszik, márpedig természetes fény nélkül az emberi szervezet nehezen indítja a napot.

„Ha sötétben kell felébredni, elkezdeni a napot, mondjuk úgy csúcsra járatni a szervezetet, azzal sokkal keményebben roncsoljuk önmagunkat, mint hogy délután egy órával korábban kapcsolunk villanyt. Márpedig a nyári időszámítás szerint a téli időszakban iskolakezdés, sőt már csaknem az első tanóra után lenne napkelte”

– fogalmazott a 24.hu-nak G. Németh György, a Budapesti Alvásközpont, Benyovszky Orvosi Központ igazgatója, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

A magyar kormány álláspontjáról Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára a parlamentben október elsején azt mondta,

hazánk alapvetően nyitott az óraátállítás eltörlésére. De csak akkor, ha arra megfelelő konszenzus mutatkozik az Európai Unió tagállamai között.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy tavaly februári kormányinfón azt is világossá tette, hogy a nyári időszámítás bevezetését tartaná jobb döntésnek.

Az óraátállítás miatt jó néhány busz- és vonatjárat időpontja módosul az MTI szerint.

Október 31-én a Nyugati pályaudvarról 0.52-kor és 1.52-kor Szobra, valamint a 0.43-kor és 1.43-kor Szolnokra induló vonat a nyári időszámítás szerint közlekedik a teljes útvonalon.

Már a téli időszámítás szerint indul vonat a Nyugati pályaudvarról Esztergomba 2.25-kor, Szolnokra 2.38-kor, Szobra 2.52-kor, a Nyugatiba Debrecenből 2.31-kor és Lajosmizséről 2.45-kor, a Keleti pályaudvarra Kelebiáról 2.09-kor és Szolnokról 2.58-kor, Debrecenből Nagykerekire pedig 2.20-kor.

A nemzetközi forgalomban a Lőkösházáról hajnali két órakor induló, Budapesten át Bécsig közlekedő 346-os számú Dacia nemzetközi gyorsvonat a téli időszámítás szerinti 2 órakor indul el.

A 347-es számú Dacia nemzetközi gyorsvonat a Keleti pályaudvarról október 30-án 23.10-kor indul Bukarestbe, Lőkösházáig nyári időszámítás szerint közlekedik, majd onnét a téli időszámítás szerint 2.39-kor folytatja útját.

Néhány nemzetközi vonatot a külföldi vasútvonalakon ér az óraátállítás.

Ezek pedig:

a 407-es Corona InterCity (Brassó-Budapest-Keleti),

a 406-os számú Corona IC (Budapest-Brassó),

a 473-as Ister IC (Budapest-Keleti-Bukarest),

a 472-es számú Ister IC (Bukarest-Budapest),

a 78-as számú Munténia (Bukarest-Budapest-Keleti),

a 79-es számú Munténia (Budapesti-Bukarest),

a 462-es számú Kálmán Imre EN (Budapest-Keleti-München),

a 463-as számú Kálmán Imre EN (München-Budapest),

a 466-os számú Wiener-Walzer EN (Budapest-Keleti-Zürich),

a 467-es Wiener Walzer EN (Zürich-Budapest),

a 476-os és a 477-es számú Metropol EN vonat berlini és varsói vonatrészt továbbító vonatok, továbbá a Kijev és Bécs, illetve Bécs és Kijev viszonylatú közvetlen hálókocsikat továbbító vonatok.

A Volánbusznál október 31-én, vasárnap hajnalban a nyári időszámítás szerint indul a Budapestről 2.15-kor Érd irányába közlekedő 720-as és az Érdről 2.40-kor a Bem tér felé induló 735-ös autóbusz - áll a közleményben.

Az óraátállítás miatt több éjszakai BKK-járat menetrendje is változik vasárnap hajnalban - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.

A téli időszámítás kezdete miatt szombatról vasárnapra virradó éjjel hajnali három órakor vissza kell állítani az órákat hajnali kettőre. Ebben az időszakban, várhatóan hajnali 2 és 4 óra között a BKK Futár utazástervező nem működik majd teljeskörűen

– írták.

A legtöbb éjszakai járat, amely óránként, félóránként vagy még sűrűbben közlekedik, hajnali 2 és 3 óra között a téli és a nyári időszámítás szerint is jár. A hétvégi buszjáratok (907A, 909A, 914A, 931A, 973A) viszont csak a nyári időszámítás szerint indulnak  2 és 3 óra között.

Ezektől eltérően változik továbbá egyes vonalakon - jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál - néhány indulás időpontja.

A BKK azt javasolja, hogy a 918-as, 937-es, 938-as, 940-es, 943-as, 948-as, 956-os, 964-es, 972-es, 980-as, 990-es, 992-es, 994-es, 996-os, 996A, 998-as, 999-es járatokon utazást tervezők a bkk.hu/menetrendek oldalon ellenőrizzék a változásokat.

Címlapképünk forrása: Pixabay.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.