Könnyedén verte svéd ellenfelét a Győri ETO a kézilabda BL-ben

Kovács Lilla 2021-10-30 17:42:00
Az IK Sävehof 41-19-es vereségbe szaladt bele az Audi Arénában.

A svéd IK Sävehof csapata látogatott a női kézilabda Bajnokok Ligájában az Audi Arénába, a Partille-i klub azonban súlyos vereséggel térhet haza Győrből.

A mérkőzés nagyjából a hatodik percig volt kiegyenlített, mikor 2-3 volt az állás, két perccel később már 6-3-ra javított az ETO, a győri lányok pedig már meg sem álltak ezután, az első félidő végén 20-9-es állás vonultak szünetre a csapatok. 

A  második félidőt is a győriek lehengerlő teljesítménye jellemezte, a zöld-fehérek szinte minden második percben gólt szereztek. A félidő végére a svéd csapat teljesen szétesett, 8 teljes percig nem is sikerült gólt szerezniük. Az 59. percben ugyan sikerült szépíteniük, de így is több, mint 20 góllal kaptak ki.

Az ETO eddig veretlen a csoportban, és magabiztosan vezeti azt. Legközelebb november 2-án Érden lépnek pályára a K&H női kézilabda liga 10. fordulójában, a következő BL-meccs pedig november 13-án lesz, akkor a Kastamonu csapata érkezik majd Győrbe. 

 

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
B-CSOPORT
Győri Audi ETO KC–IK Sävehof (svéd) 41–19 (20–9)

lövések/gólok: 61/41, illetve 44/19
    gólok hétméteresből: 1/0, illetve 5/4
    kiállítások: 0, illetve 4 perc

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.