Közzétették, milyen feltételeknek kell megfelelnie az újabb magyar űrhajósnak

Nagy Donát 2021-10-28 14:10:00
Az űrtevékenységért felelős miniszteri biztos szerint a jelentkezőknél kiemelkedően fontos lesz a hazaszeretet.

Szigorú feltételeknek kell megfelelniük a csütörtökön elindított magyar űrhajós-kiválasztási folyamatban részt vevőknek, írja az MTI.

A közlemény szerint ugyanis egy 30-60 naposra tervezett misszió során egy magyar űrhajós az évtized közepén űrrepülésben fog részt venni, hogy világszínvonalú magyar innovációkat teszteljen és egyedülálló kísérleteket folytasson a Nemzetközi Űrállomáson.

30 milliárd forintunkba fog kerülni Orbán magyar űrhajósának kilövése

Miután pénteken Szijjártó Péter bejelentette, hogy legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós, meg is jelent a Közlönyben, hogy ez mibe fog kerülni - írja a 444. A határozat szerint a kormány „egyetért azzal, hogy Magyarország kutatóűrhajóst küldjön a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), továbbá egyetért a kutatóűrhajós misszió megvalósításához kapcsolódó iparágfejlesztő intézkedések végrehajtásával"; és „felhatalmazza a külgazdasági és külügyminisztert a kutatóűrhajós misszióját előkészítő szerződés aláírására az Axiom Space (székhelye: Houston, Texas, Egyesült Államok) vállalattal".

Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa emlékeztetett: a most útjára indított Hunor (Hungarian to Orbit) nemzeti kutató űrhajós programra jelentkezőkkel szemben fontos elvárás, hogy műszaki, természettudományos beállítottsággal bírjanak. Kiemelt elvárás a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően a magas fokú pszihés terhelhetőség, a felsőfokú angoltudás, valamint az, hogy a jelentkező határozott, kiegyensúlyozott személyiség legyen.

A nemzeti űrhajós programra jelentkezőknél elengedhetetlen feltétel a valós teljesítmény, a kiemelkedő készségek és a hazaszeretet

- tette hozzá.

A programra 2022. január 31-ig lehet jelentkezni.

Ahogy azt korábban megírtuk, mindössze 30 milliárd forint közpénzt terveznek erre elkölteni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.