A wc-papír is drágulni fog

Székely Zoárd 2021-10-28 08:40:37
De legalább nem lesz belőle hiány.

„A Vajda-Papír Kft. a magas cellulózárak mellett is tartani tudja tervezett termelését, de a higiéniai papírtermékek ára emelkedni fog"

– mondta Vajda Attila, a vállalat ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Jelezte, hogy van elérhető a cellulóz a nemzetközi piacon,

de ára az év eleje óta a duplájára emelkedett.

„Bár ellátási probléma nincs, nem várható középtávon csökkenés a cellulóz árában"

– tette hozzá.

Az ügyvezető igazgató kifejtette, hogy a műanyagok visszaszorulásával jelentősen nőtt a papírfelhasználás minden kategóriában, így a cellulózé is.

„A friss cellulóz, amelyből a higiéniai alappapír készül, nem helyettesíthető más alapanyaggal a technológiai és minőségi szabályozottság miatt. Az újrahasznosított papír elérhetősége korlátozott, nem áll rendelkezésre kellő mennyiség a tiszta cellulóz teljes és globális szintű kiváltására

– hangsúlyozta.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A higiéniai papírgyártás során felhasznált cellulózrostokat, amelyből az alappapír készül, Dél-Amerikából, illetve a skandináv térségből veszi a cég. A jelenlegi és a gyárbővítés második ütemében elkészülő cellulóztároló 3 havi készlet tárolására alkalmas, alappapírból 2 havi készlet tárolására van lehetőségük.

„Az alapanyagárak és az előállítási költségek jelentős és tartós emelkedésének hatását már a legtöbb iparágban, így a papírgyártásban sem tudják a gyártók sokáig tompítani, elkerülhetetlennek látszik azok legalább részleges áthárítása a vásárlókra, így további áremelkedések várhatók"

– fogalmazott Vajda Attila.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nem csak az alapanyag drágult, de az emelkedő energiaárak a szállítási költségeket is jelentősen megemelték, és a forint gyengülése is emelte a költségeket.

Vajda Attila ugyanakkor megerősítette, hogy a vállalat évről évre bővíti gyártókapacitását, hogy biztosítani tudja az ellátást.

Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a toalettpapírból, a papír zsebkendőből és a háztartási papírtörlőből, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna.

Vajda Attila elmondta, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta teljes létszámmal dolgoznak, a gyártás folyamatos a dunaföldvári, székesfehérvári és a budapesti gyáregységben is, éjjel-nappal a hét minden napján.

„A vállalat működési és termékelőállítási költségei emelkedni fognak a jövőben. Ezek ellentételezésére környezetvédelmi, hatékonyságjavítási intézkedéseket és beruházásokat hajtanak végre, hogy a fogyasztói árak csak a legszükségesebb mértékben emelkedjenek"

– közölte az ügyvezető.

Vajda Attila hangsúlyozta, hogy a cég az elmúlt 10 évben 20 milliárd forintot fordított arra, hogy a gyártás és az üzemeltetés a lehető legmodernebb és legkörnyezetkímélőbb, fenntartható technológiákkal valósulhasson meg. A higiéniai papírtermékeikhez felelős erdőgazdálkodásból származó cellulóz alapanyagot használnak fel.

Az ügyvezető igazgató elmondta azt is, hogy a következő években a környezetkímélőbb megoldások alkalmazására évente 50 millió forintot tervez költeni a Vajda-Papír.

Kiemelte, hogy a dunaföldvári gyár első ütemű fejlesztésénél is szempont volt az energiatakarékos megoldások alkalmazása, a környezet védelme, de a legutóbbi kötvénykibocsátásból finanszírozott második ütem ennél is zöldebb megoldásokat eredményez.

A vállalat korábbi tájékoztatása szerint a Vajda-Papír Csoport árbevétele tavaly 10 százalékkal 52 milliárd forintra nőtt, adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) hatmilliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban még 2,5 milliárd forint volt.

 

Címlapfotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.