A kormány már vizsgálja az üzemanyagárak befagyasztásának a lehetőségét

Fehér Buda 2021-10-27 17:59:00
Orbán Viktor szerint azonban nehéz lenne visszajönni a befagyasztásból.

Nem zárta ki az üzemanyagárbefagyasztás lehetőségét Orbán Viktor a parlamentben a jobbikos Dudás Róbert kérdésére, írja a Népszava. Orbán észszerűnek nevezte az "ellenzéki felvetést", és elmondta, hogy az EU egy hónapra engedélyez ilyen lépéseket. A kormányfő viszont kiemelte, hogy ha a befagyasztás alatt tovább drágulnak az árak, akkor

a feloldáskor hirtelen ugorhatnak hatalmasat a tarifák,

tehát nagyon nehéz lenne visszajönni a befagyasztásból.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Orbán azt is elmondta, hogy folyamatosan nyomon követik az EU-s árak ingadozását, szerinte az Unión belül már 7-800 forintos literárakkal találkozni. A Népszava szerint egyébként ezt a határt egyelőre még csak a holland kutakon ugrották meg, Magyarország a jelenlegi árakkal a középmezőnybe tartozik. Orbán szerint megoldás lehetne még a minimálbéremelés is, ami után elbírnák a hazai tárcák a magasabb árakat.

Dudás indítványozta a jövedékiadó-csökkentést is, amit Orbán még 2004-ben, ellenzékiként nyújtott be. A kormányfő értelmezhetetlennek és támogathatatlannak nevezte a felvetést, Orbán emelett jövedékiadó-mérséklésként állította be azt az öt éves szabályt, miszerint 50 dolláros negyedéves nyersolaja átlag felett eredeti szintjére csökkentik vissza az üzemanyagok jövedéki adómértékét. 

A kormányfő viszont elmondta, hogy ez a kísérlet sem vezetett tartós csökkenéshez, viszont szerinte a kérdés "meg sem közelíti" a rezsiköltségek szinten tartásáért folytatott brüsszeli küzdelmeik jelentőségét.

A Népszava rákérdezett az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál arra, hogy tervezik-e az árak befagyasztását, tőlük azt a választ kapták, hogy szükség esetén nem zárják ki a beavatkozás lehetőségét. 

Szólj hozzá!

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.