Fotó – Öngyilkos akart lenni, vasúti átjáróba hajtott egy győri nő

Székely Zoárd 2021-10-26 07:26:00
A vonat kettészakította az autót és lelökte a sínekről.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 49 éves vádlott 2020 novemberében egy Győr melletti település határában közlekedett gépkocsijával. A hölgy zaklatott volt, magánéleti gondok gyötörték,

ezért a vasúti átjáróhoz érve, annak piros jelzése ellenére öngyilkossági szándékkal, szándékosan a sínekre hajtott.

Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

A vasúti pályán ekkor közlekedett Hegyeshalom irányából Budapest felé a gyorsvonat, mely a sínen lévő személyautónak ütközött, azt ketté szakította és a sínről lelökte.

A nő a balesetben csodával határos módon nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, és a vonaton sem történt személyi sérülés, azonban a mozdonyban több mint 3 millió 700 ezer forint kár keletkezett.

Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

A vádlott ellen közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a járművezetéstől is tiltsa el a bíróság.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

 

Címlapfotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

Szólj hozzá!

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.