150 Falco-szurkolóra két mobil wc jutott a vasárnapi, ZTE ellen összecsapáson

Farkas Bazsi 2021-10-26 19:30:38
A zalai klub ügyvezetője azt írta, hogy mindent a szakhatóságok előírásának megfelelően szerveztek meg.

A szombathelyi kosárlabda klub, a Falco KC Szombathely szurkolói keresték meg szerkesztőségünket azzal, hogy a vasárnap megszervezett Zalaegerszeg elleni idegenbeli mérkőzésen a vendégszektor kiszolgálása - véleményük szerint - borzalmas volt.

150 vendég jegyet kapott a szombathelyi klub, ez mind el is kelt. A 150 szurkolót azonban mindössze 2 mobil wc szolgálta ki. 

A drukkerek arra is panaszkodott, hogy a nekik felállított büfében a sör igen, ám az üdítő nem volt hűtve. Sőt, az italos palackok közvetlenül a radiátor elé voltak lepakolva. 

Emailben kerestük meg Stárics Kornélt, a zalai klub ügyvezetőjét, aki válaszában azt írta:

A ZTE KK Kft. - mint az NB1-es kosárlabda sportesemények szervezője - valamennyi hazai rendezésű NB1-es kosárlabda mérkőzés kapcsán a bajnoki szezonokat megelőző biztonságtechnikai jegyzőkönyvben foglaltak szerint jár el, mely a szakhatóságok és az MKOSZ által is jóváhagyásra kerül.

Megkerestük a büfét üzemeltető cég ügyvezetőjét, Kisunyomi Istvánt is. Ő válaszában azt írta, hogy a ZTE-Falco meccs kiemelt mérkőzésén kezelik a szervezők, akik a vendég büfének ezt a helyet jelölték ki, ettől eltérni nem tudnak. A hely adottságai miatt pedig hűtési lehetőségük nincsen, csakis így tudják tárolni az italokat.

A mérkőzést hosszabbításban, egyetlen ponttal a Falco nyerte meg. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.