Akár ilyen Falco busz is gurulhat januártól Szombathely útjain

Farkas Bazsi 2021-10-25 17:00:09
A városvezetés a helyi identitást erősítő grafikákkal fóliáztatja le a januárban érkező Blaguss buszait. Az biztos, hogy lesz Falco és Haladás busz is!

Mint az ismeretes 2022. január elsejétől a Blaguss veszi át Szombathelyen a buszközlekedés működtetését. Az új cég komoly innovációval érkezik, hiszen vadonatúj buszokat állítanak forgalomba, sőt applikációval követhető lesz majd, hogy az egyes járatok buszai merre haladnak, vagy azt, hogy a menetrend szerinti busz éppen merre jár.

További újítás lesz, hogy a buszok oldalait a szombathelyi identitást erősítő grafikákkal díszitik majd. Lesz például Falco-busz. Ennek két lehetséges látványtervét már el is készítették a grafikusok. Fontos hangsúlyozni, hogy ez még nem a végleges terv, de azért mutatjuk máris:

Az elképzelés szerint lesz Falco-busz mellett, lesz Haladás-busz is, de a buszok oldalán megjelenne majd a Karnevál, a Weöres Sándor Színház, a zöld város, és valamilyen formában a zene, a kultúra és a gyerekek is.

Összesen 25 busz kap majd fóliát, erre pedig a közgyűlési előterjesztés szerint bruttó 19 millió forintot költene el a város.

Elsőként el kell fogadnia az októberi közgyűlésnek az előterjesztést, majd ki kell írni a közbeszerzést. Ha ez eredménnyel zárult, akkor jöhetnek a további grafikai ötletek, majd konkrét tervek.

Szólj hozzá!

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.