Nyert a Győr a francia Metz HB ellen

Nagy Donát 2021-10-23 19:39:00
A női kézi Bajnokok Ligájában a mieink voltak erősebbek a szintén nagyon jó formában lévő házigazdánál.

Metz HB (francia) - Győri Audi ETO KC 29-33 (15-16)

Fotó: Győri Audi ETO KC Facebook-oldala

A Győri Audi ETO KC 33-29-re győzött a francia Metz HB otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, szombaton, írja az MTI.

Az ETO rekordot jelentő, immár 62 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 54 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

A vendégcsapatból Faluvégi Dorottya és Crina Pintea hiányzott sérülés miatt.

Lendületes játékkal és villámgyors támadásokkal kezdett a Metz, amely a 16. percben vezetett először két góllal, ezért Ambros Martín győri vezetőedző rögtön időt kért, illetve cserékkel frissítette csapatát. Ennek hatására az ETO egy 4-0-s sorozattal fordított, és a Metz szakvezetője, Emmanuel Mayonnade a 22. percben már másodszor kért időt, mert együttese sok labdaeladással segítette a vendégeket.

Az ötszörös BL-győztes győriek robbanékonyságban, gyorsaságban és agresszivitásban is felvették a versenyt a hazaiakkal, és bár a második francia időkérésnél egy 6-1-es széria után némileg megtört a lendületük, a szünetben 16-15-re vezettek.

A második félidőt védekezésben és támadásban sem kezdték jól a vendégek, csaknem tíz percig nem találtak be, viszont három gólt kaptak, ezért Martín ismét időt kért. A remekül cselező Bruna de Paula játékának nem találta ellenszerét a Győr, ám a rövid pihenő megint hatásos volt és egy 7-2-es sorozat végén az ETO újfent hárommal vezetett (23-20). Estelle Nze Minko támadásban és védekezésben is kiválóan teljesített, így meglátszott csapata játékán, amikor pihentetés miatt lecserélték.

Egy hármas gólsorozattal egyenlített a Metz, majd Nze Minko visszatért, stabilizálta együttesét, amely egy 3-0-s szériával eldöntötte a maga javára a meccset, amelyet az európai szövetség a forduló rangadójának választott.

A hazaiak legeredményesebb játékosa De Paula volt hét találattal, a vendégeknél Nze Minko hatszor, Schatzl Nadine ötször talált be. A mezőny legjobbjának Nze Minkót választották.

A két csapat nyolcadik egymás elleni BL-meccsén egy metzi siker mellett hetedszer nyert a Győr.

Az öt győzelemmel álló győriek egy hét múlva a svéd Sävehof csapatát fogadják, a három sikerrel és két döntetlennel rendelkező FTC pedig szintén jövő szombaton a montenegrói Buducnost Podgorica vendégeként folytatja szereplését a BL csoportkörében.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.