Átlagosan hatmillió forintot keresett havonta az Antall József tudásközpont vezetője, bezárják az intézményt

Székely Zoárd 2021-10-22 12:03:00
Az idei év utolsó programját azért még megtartják.

Legkésőbb 2022. január 1-jén bezár az Antall József Tudásközpont (AJTK) – értesült több forrásból a Népszava.

A lap azt írja, hogy az AJTK addig mindenképpen elbocsátja az összes munkatársát, de az is lehet, hogy ez még ennél is korábban megtörténik. Egy forrásuk szerint már november 1-jéig végbemegy a zárás.

Luxushotelekben, magáncélú szolgáltatásokat igénybe véve pihentek közpénzből

Ungár Péter írásbeli kérdéssel fordult a kormányhoz, amiben tájékoztatást kért Antall József Tudásközpont Alapítványnál (AJTK) folyamatban lévő NAV vizsgálatról. Az államtitkár most válaszolt. Pontosabban szólva: nem válaszolt.

Az AJTK először „sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta” a hírt, tegnap azonban Antall-Horváth Veronika igazgató úgy nyilatkozott, hogy „átszervezési folyamatok zajlanak”, az alapítvány 2022-es működésével és jövőjével kapcsolatos tájékoztatást pedig "a későbbiekben tudunk csak nyújtani".

Az idei utolsó programot még biztosan megtartják: október 26-án „Zöld cselekvési terv és fejlesztési politika: európai és kínai perspektívák” címmel szerveznek konferenciát. Ugyanakkor a bezárást jelzi, hogy gyakornoknak már nem lehet jelentkezni a központhoz a honlapon, és az ösztöndíjprogramjuk sem elérhető már a weboldalon.

Ungár Péter: az antalli örökség meggyalázása az, amit a róla elnevezett tudásközpont vezetői művelnek

A Vas megyei LMP országgyűlési képviselője a Miniszterelnökségtől kér a közpénz elherdálások ügyében hivatalos állásfoglalást.

Az AJTK bukását a pazarló és a törvényesség határait feszegető működés, az ezzel kapcsolatos botrányok és végül az állami támogatások megszüntetéséről szóló kormánydöntés okozta, ez utóbbit szeptember 29-én jelentette be Gulyás Gergely a kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott az RTL Klub kérdésére, hogy bár „a gazdálkodásuk a törvényi kritériumoknak megfelelt, ugyanakkor nem indokolható kifizetéseket is tartalmazott, köztük olyanokat, amelyek a jó erkölccsel nem egyeztethetők össze”.

 

A nyitóképen Antall Péter beszédet mond az Antall József-díj átadásán (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.